Berlusconi egy tinivel is kikezdett?
2010. október 29. péntek 18:07

Számos modell és prostituált állt már elő a történettel, miszerint ágyba bújt az olasz miniszterelnökkel. Eddig többnyire könnyűvérű nőcskékről volt szó, csakhogy most egy 18 éves tinilány állítja, hogy lefeküdt Berlusconi-val – ráadásul pénzt kapott érte.
A kormányfő tehát a jelek szerint ismét nagy botránynak néz elébe. A kapcsolat idején a hölgyemény ugyanis még bőven kiskorúnak számított. A lány ráadásul mint illegális bevándorló él Itáliában, egyébként marokkói származású.
A Rubyként emlegetett hölgy több, Berlusconi által rendezett partin jelen volt, tavasszal is járt a házában, de a szexre állítása szerint a miniszterelnök milánói villájában kerítettek sort.
A történetre talán fény sem derül, ha Ruby-t nem tessékelik ki a közelmúltban albérletéből rendezetlen jogi státusa miatt.
Hisztériás jelenetet rendezett, amikor a rendőrök kijöttek hozzá és a tartózkodási engedélyét kérték. Ekkor kottyantotta ki, hogy ismeri Berlusconit és még viszonya is volt vele.
A kormányfő közvetlen környezete szerint ugyanakkor ez a sztori csak kitaláció, mely Berlusconi lejáratását szolgálja.
Forrás: ma.hu – Fotó: telegraph.co.uk
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Októberben 161 földmozgást...
- Jól járhatnak azok az autósok, akik...

