Békésen elszunyókált a csehek minisztere a konferencián - VIDEÓ
2011. szeptember 18. vasárnap 10:20

Elaludt egy Belgrádban rendezett nemzetközi tanácskozáson a cseh külügyminiszter - szép számú nézőközönség és bekapcsolt tv-kamerák előtt.
Szombati cseh és szlovák újságok a szerbiai bulvárlap, a Kurir alapján számoltak be az esetről. A Kurir címlapsztorit készített Karel Schwarzenberg "legalább félórás meghitt szunyókálásából", botránynak minősítve, hogy az akkor történt, amidőn a nemzetközi konferencia résztvevői a Balkán biztonságáról vitatkoztak.
A Mladá Frota Dnes című prágai újság ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a cseh diplomácia irányítója parlamenti üléseken is rendszeresen elalszik.
A lap kérdésére ezt korábban Schwarzenberg azzal indokolta, hogy "ha sok ember tartózkodik a teremben, és alacsony a levegő oxigéntartalma, ráadásul pedig a vakító fényszórók miatt kénytelen vagyok behunyni a szememet, akkor nem tudok ellenállni az alvásnak. De persze ügyelek arra, hogy ne mulasszak el fontos dolgokat. Sajnos ez nem mindig sikerül."
Cseh politikusok nem először váltanak ki kuncogást külföldön. Áprilisban bejárta a világot egy videofelvétel, amely Václav Klaus államfőt mutatta, amint egy külföldi látogatás alkalmával feltűnés nélkül zsebébe csúsztatott egy protokoll használatra szánt golyóstollat.
NÉZZE MEG KLAUS BALHÉJÁT: ITT
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Baranyában dőlt meg az országos...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

