Az amerikaiak nem tárgyalják a MÁV elleni holokausztpert
2015. január 24. szombat 10:13
A chicagói 7. körzeti szövetségi fellebbviteli bíróság pénteken helybenhagyta az alsóbb szintű bíróságnak azt a döntését, miszerint nem tárgyalja azt a keresetet, amelyben amelynek felperesei magyar zsidók vagyonának a holokauszt idején történt eltulajdonításával vádolják a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és a Magyar Államvasutakat (MÁV).
A fellebbviteli bíróság egyetértett azzal az alsóbb szintű döntéssel, miszerint a felpereseknek az Egyesült Államokban való pereskedés előtt előbb a magyarországi jogorvoslati lehetőségeket kell kimeríteniük.
A 2010-ben benyújtott kereset benyújtói szerint az eljárást azért kellene az Egyesült Államokban lefolytatni, mert Magyarországon független igazságszolgáltatás híján nem kaphatnak tisztességes jogorvoslatot. A chicagói körzeti szövetségi bíróság 2013 augusztusának végén szüntette meg az MNB-vel és a MÁV-val szemben a holokauszttal kapcsolatos jogcímen indított eljárásokat. A bíróság feltétel nélkül utasította el a kártérítési kereseteket.
A bíróság értékelése szerint a felperesek nem tudták bizonyítani, hogy Magyarországon nem állnak rendelkezésre megfelelő jogorvoslati lehetőségek, vagyis a felperesek kötelesek először Magyarországon megkísérelni jogorvoslatot szerezni, mielőtt követeléseiket az Egyesült Államokban érvényesíthetnék.
A chicagói bíróság nem értett egyet a felperesek érvelésével, miszerint a magyar bírósági rendszer nem független, vagy ne biztosítaná a tisztességes eljárást, megjegyezve azt is, hogy a felperesi érvek "puszta spekulációra és azon megalapozatlan félelmekre épülnek, melyek szerint a magyar bírósági rendszer nem tudna számukra igazságos eljárást biztosítani".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Több tanítványát is szexuálisan...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Meghosszabbították a határidőt a HPV...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...