Alpaka, róka, emu volt a elszabadult jaguár étlapján
2018. július 17. kedd 12:52

Egy róka a kilencedik áldozata a karámjából kiszabadult jaguárnak, amelyik a hétvégén megölt egy emut, öt alpakát és két rókát - jelentette be a New Orleans-i állatkert hétfőn.
Az Audubon állatkert bejáratához fotókat, plüssállatokat és cukorkákat helyeztek el a megölt állatokat gyászoló látogatók a szombati baleset után.
Hétfőn újabb áldozatról értesülhettek: a támadásban megsérült Rusty nevű róka is elpusztult.
A Valerio nevű hároméves hím jaguár szombaton, az állatkert nyitása előtt szabadult ki a karámból. Egy órán belül befogták, de addigra komoly pusztítást végzett az állatkert lakói között. Ember nem sérült meg.
Az állatkert dolgozóinak szakemberek segítenek a gyász feldolgozásában, a látogatókat pedig arra bátorítják, hogy helyezzék el üzeneteiket, emlékeket a bejáratnál.
A hatóságok vizsgálják, hogy szökhetett ki Valerio a karámjából.
Az állatkert hétfő délutáni közleménye szerint a jaguárok házának acélsodrony-tetején keletkezett rés elég nagy lehetett, hogy a vad kiférjen rajta.
"A vizsgálat tart, egyelőre itt tartunk" - állt a közleményben.
Az állatkert szombaton már nem nyitott ki. Vasárnap nagy tömeg várta a nyitást, az a terület azonban, ahol a jaguárokat lehet megtekinteni, határozatlan időre zárva marad.
A hétfői látogatók többsége már alig aggódott a biztonsága miatt.
A közlemény arra is kitért, hogy a szakemberek megvizsgálták a többi nagy testű húsevő lakóhelyét és nem találtak semmit, ami "aggodalomra adna okot".
"Jaguárjaink a színfalak mögött, biztonságos éjszakai szálláson laknak, amíg a vizsgálat le nem zárul és el nem végezzük a javításokat. Nem tudjuk, mikor nyithatjuk ki újra a jaguárházat" - írták.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

