A véltnél jóval több amazóniai fa veszélyeztetett
2015. november 24. kedd 11:33

A legújabb kutatási adatok szerint az amazóniai fafajok valószínűleg fele veszélyeztetett, vagyis a világszerte veszélyeztetett fafajok száma több mint egyötödével növekedett.
A hollandiai Leidenben lévő Naturalis Biodiversity Center munkatársa, Hans ter Steege vezette nemzetközi kutatócsoport a Science Advances című tudományos folyóiratban mutatta be elemzését.
A kutatásban 21 ország 158 kutatója vett részt, a tanulmány az amazonasi erdők több mint 1500 állományjegyzékének adatain alapult. Megállapították, hogy a fakitermelés 1990 óta csaknem 15 ezer fafajtára volt hatással. Ter Steege és kollégái emellett megbecsülték a faállomány visszaesésének mértékét 2050-ig.
Eredményeiket összehasonlították a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) veszélyeztetett fajokat tartalmazó vörös listájának feltételeivel. Ez alapján az Amazonas-vidék fafajainak valószínűleg 36-57 százaléka veszélyeztetett. Köztük vannak szimbolikus jelentőségű őserdei óriások, mint az akár 50 méteresre is megnövő paradiófák vagy fontos, vadon növő élelmiszernövények, mint a kakaó.
A szakértők szerint az eredményeket mindenképpen figyelembe kell venni Amazónia vidékpolitikájában és a természetvédelmi tervek kidolgozásánál. Különösen az utóbbi esetében, mivel a természetvédelmi területek és a természetes életterek jelentenek védelmet a legtöbb veszélyeztetett faj számára, hiszen ezeken a területeken tilos a további fakitermelés - fejtették ki a kutatók. Ugyanakkor gyakran még természetvédelmi területeken is kivágnak fákat illegálisan.
Mivel minden trópusi erdős területen hasonló körülmények és problémák lépnek fel, az eredmények a trópusok egészére vonatkoztathatók. Eszerint a világ akár 40 ezer trópusi fafajtáját érintheti a veszély.
A Föld felszínének mintegy harmadát erdő borítja. Évente átlagosan 13 millió hektár erdő tűnik el, az erdőveszteség szinte kizárólag a trópusokat érinti. Az Amazonas esőerdei helyén például szójaültetvényeket és szarvasmarhák számára legelőket alakítanak ki, a fát többnyire exportálják. Különösen ijesztő a rombolás mértéke Indonéziában, ahol a pálmaültetvények érdekében elindított illegális erdőtüzek következtében idén már 17 ezer négyzetkilométernyi erdő égett le.
Ez fenyegetés az éghajlatra, a biológiai sokféleségre és számos ember életének alapjaira. Időközben az Amazonas medencéjének több mint fele természetvédelmi területhez tartozóvá vált a kutatócsoport szerint, a veszélyeztetett fajok jelentős állománya ott nő. "Ez jó hír a vidéknek, de kevés ilyet hallani. Az utóbbi évtizedekben az Amazonas országai a természetvédelmi területek és az őshonos lakosság számára fontos, nagy előrelépéseket tettek. Tanulmányunk azt is bizonyítja, hogy ez jót tett a faji sokszínűségnek is" - fejtette ki Ter Steege.
Képünkön: idős amazonasi fák a brazíliai Tapajós Nemzeti Parkban.
Forrás: hirado.hu - Fotó: NASA/JPL-Caltech
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Második alkalommal imádkoztak...