A pilótafülkében szelfizett a potyautas, így bukott le
2015. január 28. szerda 16:39
Kijátszotta a kolozsvári nemzetközi repülőtér biztonsági rendszerét, és felszállt a Wizz Air légitársaság londoni útra előkészített gépére egy fiatalember, aki a szerelmét szerette volna meglátogatni a brit fővárosban.
A kedd hajnalban történt esetről több kolozsvári portál is hírt adott szerdán. A citynews.ro szerint a szerelmes fiatalember a repülőtéren egy a csomagoknak szánt helyiségbe lopakodott be, majd kitört egy ablakot, és kijutott a repülőgépek parkolóhelyére.
Felszállt a repülésre előkészített gépre, ahol a pilótafülkét is meglátogatta. A biztonsági szolgálat az okostelefonja vakujának a villanására lett figyelmes, amikor az ifjú a pilótafülkében önmagát fényképezte.
David Ciceo, a kolozsvári Avram Iancu Repülőtér igazgatója a repülőgép karbantartóit és a légi társaságot tette felelőssé a történtekért, és közölte, hogy belső vizsgálatot rendeltek el az ügyben.
Az incidens miatt a Wizz Air társaság Kolozsvár-London járata félórás késéssel indulhatott el. A szerelmes potyautast átadták a rendőrségnek, ahol azzal magyarázta a történteket, hogy nem kapott már jegyet a londoni járatra, és mindenképpen utazni szeretett volna. A hatóságok úgy ítélték meg, nincs ok az őrizetbe vételére.
A Wizz Air szóvivője, Daniel de Carvalho kommunikációs ügynökségük útján arról tájékoztatta szerdán az MTI-t, hogy a repülőtér biztonsága a repülőtér felelőssége. "A légitársaság a saját biztonságos működéséért felelős. A Wizz Air üdvözli, hogy a kolozsvári repülőtér elrendelte biztonsági eljárásainak teljes felülvizsgálatát. Az utasok biztonsága folyamatosan garantálva volt, mivel minden repülőgépet alapos átvizsgálásnak vetnek alá felszállás előtt".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Elviszik a város elől a Mediterránt?
- Mediterrán: kijött a napra az N-Joy

