A kutyák képesek felismerni fajtársaikat fotók alapján
2013. február 15. péntek 11:19

A kutyák képesek felismerni és csoportosítani fajtársaik fotóit, függetlenül attól, hogy azok melyik fajtához tartoznak - fedezték fel francia kutatók.
A Dominique Autier-Dérian tudós vezette csapat kilenc házi kutyával végezte el a maga nemében egyedülálló kísérletsorozatot. Kutyákról, vadállatokról és emberekről készült fotókat mutattak az ebeknek egy képernyőn, összesen 144-et. Mivel egyéb érintkezési vagy kapcsolatteremtési módra nem volt lehetőségük, kizárólag vizuális felismerő képességükre hagyatkozhattak. A monitoron megjelenő fotók közül úgy tudtak választani, hogy meg kellett nyomniuk a megfelelő érintőgombot.
A kísérletek alapján a kutatók úgy találták, hogy a kutyák nemcsak képesek voltak vizuálisan felismerni fajtársaikat, hanem egyúttal be is sorolták őket egy különálló kategóriába, még akkor is, ha a fotókon a legkülönbözőbb fajták - vagy éppen keverékek - voltak képviselve, a németjuhászoktól az uszkárokig. (A kutyák faján belül mint négyszáz fajtát tartanak nyilván.)
Az eredményeket az Animal Cognition című szakfolyóiratban ismertették részletesen a kutatók.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...