A kősüllő lenyomta a sujtásos küszt
2011. január 02. vasárnap 13:55

A Magyar Haltani Társaság 2011-re már csak jelöltállító szerepet vállalt az év hala megválasztásában. A végső döntést azok a halbarátok hozták meg, akik a társaság honlapján leadták szavazatukat a megadott három halfaj valamelyikére.
A szilveszter éjszakáján zárult szavazás eredményeként 2011-re a kősüllő (Sander volgensis) lett az év hala, maga mögött hagyva az ugyancsak sokak rokonszenvét élvező réticsíkot és a harmadik helyezett sujtásos küszt.
A süllőhöz küllemében és életmódjában is nagyon hasonló, de annál kisebb növésű faj neve félrevezető lehet, ugyanis egyáltalán nem igényel köves aljzatot, sőt olyan iszapos helyeken is megél, amelyeket termetesebb rokona már elkerül. Kizárólag Európában, ezen belül is csak a Fekete- és a Kaszpi-tengerbe ömlő folyók vízrendszerében honos. Legnagyobb elterjedési körzete a Volga és a Duna medencéje.
Hazánkban a jelentősebb folyóvizek és a nagyobb tavak lakója, de sehol sem gyakori.
Európában a sebezhető fajok közé tartozik, ezért nagyobb kíméletet érdemelne. A horgászok nagy része egyetért azzal a javaslattal, hogy a kősüllő legkisebb fogható mérete 20 helyett 25 centiméterre, a naponta elvihető mennyiség pedig a jelenlegi 3 kilogrammról 3 darabra változzék.
(mti/OS - Magyar Haltani Társaság)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Természetközeli élménypark vár...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

