A harmadik bejött Rózsinak
2010. december 25. szombat 17:41

Mindenki kedvenc Rózsija megható szeretettel beszél párjáról, aki mindig mellette áll a megpróbáltatások, így a súlyos cukorbetegséggel vívott küzdelem során is.
Betegsége miatt a népszerű énekes többször került már kórházba, ilyenkor a hű hitves napjában két-három alkalommal is meglátogatta. Turnéira mindig elkíséri, hiszen nemcsak a magánéletben, a munkában is társa.
A hatvanon túl is kirobbanó formában levő sztár sokakat ámulatba ejt azzal, hogy törékeny egészségi állapota és kora ellenére fáradhatatlanul koncertezik.
Rózsi bevallása szerint azonban a fellépések nem fárasztják, a közönség felé áradó szeretetétől feltöltődik, és ez ad neki energiát.
Otthona a nyugalom szigete
Ha azonban mégis elfáradna, otthona tökéletes helyszínt nyújt a kikapcsolódásra. A házaspár húsz éve vásárolt meg egy dióspusztai birtokot, ahol azóta is élnek, és ami mindkettőjük számára a nyugalom szigetét jelenti.
Kutyák, macskák, szamarak, lovak és gyönyörű természeti környezet veszi körül őket, így nem csoda, ha budapesti lakásukban csak addig időznek, míg üzleti ügyeiket intézik. A birtokon van egy nagy tó is, amit az énekes rajongva szeretett feleségéről nevezett el.
A házaspárnak saját gyermeke sajnos nem született, a családi élet melegét azonban nem kell nélkülözniük, hiszen gyakran meglátogatják az amerikai származású Rebecca gyerekeit és unokáit a tengerentúlon.
Forrás: femina.hu/Kenessei Orsolya
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Természetközeli élménypark vár...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

