A gazdag örökhagyó még él és virul
2011. február 06. vasárnap 15:24

A szolnoki állatmenhely vezetőjének vallomása szerint pontosan 1 millió 940 ezer forintos tartozásról van szó, amit Cini a mai napig nem fizetett vissza neki, sőt, állítólag direkt vezette félre, amikor azt mondta neki, hogy fedezetként külföldről vár egy nagyobb utalást.
Abonyi elmondása szerint Zalatnay mindvégig azzal hitegette, hogy 250 ezer dollárt örökölt Amerikában Niki nevű lánya, az utalást pedig már útnak is indították, csak elakadt útközben, és mint később megtudta, a valóságban még csak el sem hunyt a tengerentúli örökhagyó.
Az Aktív természetesen utánajárt az ügynek, és meghallgatták mindkét fél álláspontját. A 63 éves énekesnő azonban némiképp ellentmondott önmagának, a Blikknek ugyanis 480 ezer forint tartozást még elismert, a TV2 riporterének azonban már azt nyilatkozta, hogy nem is tartozhat, hiszen nem kapott kölcsön.
A büntetett előéletű Cini kikéri magának, hogy a nevét csak azért sározzák be, mert egyszer az életben megbotlott, és hozzátette, hogy vállalta a felelősséget és a büntetést is: 2004-ben a bíróság pénzügyi és gazdasági bűncselekmények miatt három év börtönre ítélte.
Az énekesnő azt sem rejtette véka alá, hogy voltak és vannak anyagi gondjai, a nyáron például meggyűlt a baja gépkocsija lízingfizetésével, ekkor pedig valóban Abonyi Mónikához fordult segítségért, aki közel félmillió forintot adott neki - ám Cininek cserébe szponzorokat kellett szereznie.
Abonyi Mónika kiáll az igazáért, és annyit üzent Cininek, hogy lányával együtt akár le is dolgozhatják a menhelyen a tartozást, az énekesnő ügyvédje pedig annyit fűzött hozzá az egészhez, hogy büntetőeljárás esetén készek bebizonyítani, a követelések alaptalanok és jogszerűtlenek.
Forrás: femina.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...