A fizikai terhelés gyógyír lehet a rák ellen
2012. október 27. szombat 15:29

Védetté válhatnak a rákos folyamat kiújulásával szemben a rosszindulatú daganatok miatt gyógyszerekkel kezelt betegek a terápia befejezése utáni speciális mozgásprogram segítségével, az immunsejtek aktivizálódása révén - vált ismertté a Testmozgás Integrativ Biológiája elnevezésű konferencia egyik nagy figyelmet keltő előadásából.
A Nebraskai Egyetem munkacsoportja Laura Bilek vezetésével 16, rákbetegséget túlélt pácienst vont be gondosan megtervezett tornaprogramjába. A jól fölépített mozgásrendszer 12 héten keresztül tartott, a hatást pedig részletes laboratóriumi mérésekkel igyekeztek igazolni.
A szervezetünk épségét védő immunrendszer működésének egyik módja a különleges fehérvérsejtek, az úgynevezett T-limfociták mozgósítása. Ezek a T-immunsejtek megtámadják és tönkreteszik a kívülről bejutó baktériumokat vagy a kifejlődő daganatsejteket, különösen akkor, ha azok egy része túléli a rákellenes gyógyszerek hatását.
Korábbi vizsgálatok igazolták, hogy az immunsejtek jelentős része megöregszik, és így nehezebben tud megbirkózni a szervezetünket támadó kórokozókkal szemben. Bizonyították azt is, hogy sok T-sejt a daganatellenes kezelés következtében öregedő állapotba kerül, és ezáltal nem tudja védő feladatát megfelelően ellátni.
A fizikai terhelés bizonyos daganatformák kifejlődését gátolja, és a beteg életkilátásait javítja. Az is kiderült, hogy a mozgás csökkenti a daganatsejtek megújulását. A kutatók vizsgálták a betegek vérében az öregedő és a fiatal aktív T-sejtek arányának alakulását a mozgásprogram hatására.
A testgyakorlatokat egyénileg, a betegek fizikai képességei szerint építették fel. Azokat a képességeket igyekeztek gyakoroltatni, melyekre az adott betegnek a legnagyobb szüksége volt. A program végére az aktív fiatal T-sejtek aránya jelentősen növekedett az öregedő sejtekhez képest.
"Eredményeink azt jelzik, hogy a fizikai mozgással szervezetünk igyekszik megszabadulni a kiöregedő védősejtektől, és helyet adni a fiatal, aktív sejteknek" - mondta Laura Bilek. "Meg kell tanulnunk, hogy a mindennapos mozgás alapvető része az egészséges életnek" - hangoztatta.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...