A férfiaknak „csak” 28 percenként vannak pajzán gondolataik
2013. augusztus 13. kedd 13:15
A férfiaknak több mint kétszer gyakrabban támadnak pajzán gondolataik, mint a nőknek, ám az eddig véltnél jóval ritkábban, csak 28 percenként.
Korábbi tanulmányok szerint a férfiak 7 másodpercenként gondolnak a szexre.
A legfrissebb felmérést az Ohiói Állami Egyetem pszichológusai végezték a témában, egy teljes héten át firtattak minden nap 18 és 25 év közötti egyetemi hallgatókat arról, hogy hányszor jut eszükbe a szex, az evés és az alvás. A végeredmény szerint a férfiak napi 28 percenkénti "teljesítményével" szemben a nők 51 percenként gondolnak szeretkezésre.
A The Daily Mail című brit lap a tanulmányból kiemelte, hogy akadt olyan nő, aki messze felülmúlta a férfiakat: neki naponta 140-szer jutott eszébe pajzánság.
Evésre a férfiak naponta átlagosan 38 percenként gondolnak, alvásra 33 percenként. A nők fejében ennivaló csak 62 percenként "jár", az alvás pedig ennél is ritkábban, mindössze 72 percenként.
Mindent egybevéve a férfiakban sokkal többször merülnek fel fizikai szükségleteik, mint a nőkben. Első náluk a szex, de rögtön utána jön az alvás, végül pedig az evés. A nőknél is első a szex, de a második az evés és csak utána jön az alvás.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Nagy Olivér is marad a PMFC-ben