A Fatimai jelenéseket ünnepli a katolikus világ
2015. május 13. szerda 09:51
A Fatimai jelenések évfordulóját ünnepli május 13-án a katolikus világ - mondta az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki irodaigazgató-helyettese.
Monostori László felidézte, hogy 1917-ben május 13-án jelent meg a portugáliai Fatima mellett három pásztorgyereknek a Szűzanya és a jelenések egészen októberig, minden hónap 13-án megismétlődtek.
Hangsúlyozta, hogy a Szűzanya által mondottakat lezárt borítékban őrizték a Vatikánban és az utolsó kinyilatkoztatást II. János Pál pápa hozta nyilvánosságra 2000-ben.
Ez Szűz Mária azon közlését tartalmazta, miszerint egy fehér ruhás püspököt megkísérel majd meggyilkolni valaki. II. János Pál ellen pedig 1981-ben, éppen május 13-án követtek el merényletet Rómában, a Szent Péter téren - emlékeztetett az atya.
Elmondta, hogy az elmúlt mintegy egy évszázad alatt, a jelenések nyomán Fatima a katolikus világ egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált, a pásztorgyerekeket pedig boldoggá avatta az egyház.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Meghosszabbították a határidőt a HPV...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Jégeső, zivatar miatt adtak ki...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...
- Ülésezett a kormány, hamarosan jönnek...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...