A cici hatalma - miért imádják?

2011. február 24. csütörtök 11:40

A cici hatalma - miért imádják?
Szögletes, mérnöki pontossággal tervezett világunkban a puha, hívogató, kerek mellek minden szempontból kikapcsolódást ígérnek. Egyértelmű kapcsolatuk a szoptatással és a gyerekkorral, így a boldog békeidőkkel is, mikor a mama megóvta kisfiát a világ minden gonoszságától.

A kosár vagy Z kosár, a mell mindig is a nőiesség szimbóluma volt. Eszköz a nő fegyvertárában, mellyel életet tarthat fent és táplálhat. Fontos jele a termékenységnek is, hiszen a pubertás beköszöntével nagy figyelmet kap.

Charles Darwin evolúciós elmélete szerint ösztönösen olyan párt igyekszünk választani magunknak, aki alkalmas reprodukcióra. Kutatása szerint a férfiak azért vonzódnak a mellhez, mert ezek a domborulatok jelzik a megfelelő testfelépítést és a fajfenntartási képességet. Bár ma már nem ez a fő célunk, az ösztön ettől függetlenül még nem tűnt el az évek folyamán.

Minden jó szerető tudja, hogy a nők elsődleges erogénzónájának egyik legfontosabb része a mell, és ezért kulcsfontosságú szerepe van a hangulatba hozásban. Ha a pasi megfelelően bánik ezekkel az idomokkal, sokkal könnyebben érheti el az óhajtott célt.

A nőkkel szemben - akiknek elég elolvasni egy erotikus történetet, hogy felizguljanak -, a pasiknak vizuális stimulációra van szükségük. Nem nehéz tehát belátni, hogy a kacér cicik hamar a férfiak figyelmének középpontjába kerülnek.

Persze nem mindenről a biológia tehet, még annak ellenére sem, hogy a mell simogatása kizárólag az emberi fajnál része a párosodásnak. (És persze az ember az egyetlen állatfaj, mely mellbimbó-csipeszt és szexuális játékszereket használ.)

A mell-megszállottság egyik lényeges okozója a társadalom, mely bátorít minket erre a szenvedélyre. Lapozz csak fel egy női vagy férfi magazint, és több dekoltázst láthatsz, mint nyáron a strandon. De a reklámok és óriásplakátok is tele vannak dagadó keblekkel. Nem hiába, jó cicikkel bármit el lehet adni.

A mell erotikus vonzereje nem pusztán abban rejlik, mennyire férfikézbe való a formája, hanem abban is, hogy szinte az utolsó pillanatig rejtve van a tekintetek elől. Jerry Seinfeld amerikai humorista szerint ha a nők a fejüket takarnák el a mellük helyett, a pasik alig várnák, hogy belelapozzanak a legújabb magazinba, ami cicik helyett arcokkal lenne tele.

A pasik a nők szeme helyett gyakran a mellüket nézik. De tényleg bántó ez? A vonzódás egyszerre fizikai, pszichológiai és szociális, tehát semmi szégyellnivaló nincs benne. Ne foglalkozz vele, ha a férfiak gusztálnak, inkább légy büszke a testedre, hiszen ez a bók egy formája! - írja a pink.hu.

Forrás: pink.hu/Sajószegi Veronika