1,4 millió éves Nyugat-Európa legöregebb őrlőfoga
2013. augusztus 05. hétfő 13:06
Egy nemzetközi kutatócsoport Nyugat-Európa legrégebbi emberi fosszíliáját találta meg Spanyolországban.
Az őrlőfogmaradványt, amelyre az andalúziai Orce térségben lévő Barranco Léon régészeti kutatóhelyen bukkantak, a legkülönfélébb kormeghatározási technikák egybehangzóan 1,4 millió évesre datálják.
Eddig az észak-spanyolországi Burgos közelében található Elefánt-szakadékban (Sima del elefante) 2007-ben talált 1,2 millió éves emberi állkapcsot és fogakat tartották a legöregebb "európai" emberi maradványoknak.
Az őrlőfog egykori "tulajdonosa" az emberfélék vagy hominidák (Hominidae) családjához tartozott, amelynek ma élő tagjai az emberi nem (Homo), illetve a nagy emberszabású majmok. A kutatók nem azonosították, hogy a hominidák mely családjába tartozott. Az Európában talált, ebből az időszakból való fosszíliákról azonban feltételezik, hogy a Homo erectustól, az első előembertől számazhatnak, amelyek Afrikából kivándorolva népesítették be Eurázsiát - olvasható a Popular Archaeology régészeti honlapon.
A szakemberek 1244 kőkori maradványra is bukkantak, köztük fosszilizálódott magokra, megmunkált kőtárgyakra, amelyek kovakőből, kvarcitból, mészkőből készültek. A régészek feltételezik, hogy ezeket tárgyakat a helyszínen készítették pattintással. Találtak a paleontológusok állati maradványokat is, köztük olyan nagy emlősökét, mint a víziló vagy a bivaly.
A Barranco Leónban élt emberek a pattintással elsősorban vékony kőlemezeket akartak nyerni, valószínűleg azért, hogy felvághassák az elejtett nagy növényevő állatokat - magyarázta Isidoro Toro Moyano, a felfedezésről a Journal of Human Evolution című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Szenteste napjától idén is...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...

