Zárt kapus mérkőzésen fogadja a PMFC szombaton a Szeged-Grosics Akadémiát

2018. augusztus 10. péntek 16:03

Zárt kapus mérkőzésen fogadja a PMFC szombaton a Szeged-Grosics Akadémiát

Szezonbeli első hazai bajnokijára készül a PMFC, amely szombat délután - az előző idényzárón történt szurkolói rendbontás miatt kiszabott büntetésként - zárt kapus meccsen látja vendégül a tavaly még az NB II-ben szereplő Szeged-Grosics Akadémia gárdáját. 

 

Ha a győzelem nem is sikerült, a körülményekhez képest nem lehetett panasz az NB III Közép-csoportjának 2018/2019-es PMFC-s nyitómérkőzésére, hiszen Sárai György vezette labdarúgócsapatunk nagy csatában szenvedett 1-0-s vereséget a Dunaújváros vendégeként a múlt hévégi bajnoki nyitányon. A végsőkig harcos mentalitású pécsiek közel álltak a jó eredmény éléréséhez, de az idény első pontszerzése, valamint gólja még várat magára.

A piros-feketék a bajnokság soron következő 2. fordulójában ismét bizonyíthatnak, vagy éppen javíthatnak, hiszen fiatal együttesünk augusztus 11-én, szombaton 17:00-tól először lép pályára itthon. Mint arról már írtunk, egy korábbi - "szurkolói" rendbontásért kirótt - büntetés miatt a PMFC e mérkőzést zárt kapuk mögött, azaz hazai és vendég nézők beengedése nélkül rendezheti csak meg.

Ellenfelünk mindazonáltal az előző szezont még az NB II-ben töltő Szeged-Grocsis Akadémia alakulata lesz. A hazai mérkőzéseit Gyulán játszó csapat a harmadosztályú pontvadászat nyitányán 4-1-es sikert aratott a Makó ellen. Popovits Ladislau Pavel gárdája így aztán egy kör után éllovasként utazhat Mecsekaljára. A házigazdák számára remek erőpróba lesz a szombati találkozó.

Az összecsapást ugyan helyszíni nézők nélkül rendezik meg, ugyanakkor a találkozóról élő, szöveges közvetítést olvashatnak majd a szurkolók a pmfc.hu -n.

Forrás: pmfc.hu - Fotó: Pixabay