Vári Attila „értelmezte”, mit jelent, hogy a jövőben nem közpénzekből működik a PMFC
2017. október 07. szombat 09:07

Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója a napokban megbeszélést tartott a játékosoknak és a szakmai stábnak, amelyen „értelmezte" az önkormányzat ismert, szeptember 7-ei döntését, amelyen a PMFC támogatásáról volt szó, közölte a klub honlapja.
A sportvezető a tájékoztatás szerint a megbeszélésen mindenkit megnyugtatott, hogy a város és a PSN Zrt. nem hagyja magára a PMFC-t, és nem arról van szó, hogy nem üzemelteti, főként nem, hogy megszünteti az NB III-as együttest, hanem arról, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a jövőben nem közpénzekből, hanem a piaci szféra, azaz szponzorok bevonásával teremtik elő a működéshez szükséges összeget.
A csapat előtt továbbra is az NB II-es, profiligába történő feljutás a cél, amelyhez az utóbbi hetek négy győzelmével egy nagy lépést már meg is tettek, és így már csak három pont választja el a PMFC-t a listavezető szegediektől.
Forrás: EQM - PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

