Vári Attila: a Kovácstelepen most épülő akadémia az ország egyik legjobb képzőközpontjává válhat

2019. március 27. szerda 11:40

Vári Attila: a Kovácstelepen most épülő akadémia az ország egyik legjobb képzőközpontjává válhat

Elkezdődött szerdán a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. idősebb Dárdai Pál (1951-2017) nevét viselő utánpótlás labdarúgó-akadémiájának kivitelezése a baranyai megyeszékhelyen. 

 

 

A sajtótájékoztatón Vári Attila (képünkön), a PSN vezérigazgatója a bruttó 3 milliárd forintos kormányzati forrásból megvalósuló fejlesztést méltatva és a támogatást megköszönve azt mondta: a PMFC egy országos szinten kiemelkedő utánpótlás és felnőtt klub. A regionális utánpótlás központban naponta mintegy 300 igazolt versenyzőt képeznek - tette hozzá.

Mint ismertette, a régióban mintegy tíz egyesület kiemelkedő sportolóit képzik tovább a válogatott részére, több ezer gyermeket vonnak be az akadémia munkájába.

Vári Attila szerint a beruházás fontos pillanata a PSN fejlődésének, annak köszönhetően pedig az akadémia az ország egyik legjobb képzőközpontjává válhat.

A Pécs kovácstelepi városrészében létesítendő sportkomplexumban műfüves fedett munkacsarnokot, füves és műfüves edzőpályákat alakítanak ki.

A PSN-nek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a több mint 2300 négyzetméteres központi épületben kapnak helyet a csapatöltözők, a masszázs- és orvosi szobák, edzői és bírói öltözők, a hozzá tartozó vizes helyiségekkel.

Az épület földszintjén klubterem és büfé lesz, az emeletén az irodák és öltözők mellett pedig készül egy 300 négyzetméteres bemelegítő-terem is, valamint tíz - egyenként tíz négyzetméteres - különterem. Továbbá 18 személyautó és három csapatbusz számára alakítanak ki parkolóhelyet.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az elmúlt két évben megvalósult és a jelenleg is folyamatban lévő városi sportfejlesztésekre utalva úgy fogalmazott: a "Pécs sok évtized lemaradását igyekszik rohamléptekkel behozni".

A beruházás a tervek szerint 2020. június végére készül el.

MTI - Fotó: Dittrich Éva (archív)