Továbbra is vásárolható bérlet a PMFC meccseire
2018. szeptember 03. hétfő 15:55

Továbbra is zajlik a bérletárusítás, a Stadion utcai klubház emeleti pénztára hétköznaponként 8:00 órától 16:00 óráig áll nyitva a szurkolók előtt. A bérleteket változatlan áron, 5 000 Ft-ért árusítjuk, amiért a szezon összes hazai bajnoki mérkőzését, illetve valamennyi Magyar Kupa-találkozót meg lehet tekinteni a PMFC Stadionban.
Ahogy a korábbiakban, úgy idén is lehetőségük van szurkolóinknak kifejezni a PMFC-hez fűződő szorosabb kötődésüket. Az ugyancsak az összes hazai mérkőzés megtekintésére jogosító Támogatói Bérlet 20 000 forintba kerül. A bérletek névre szólnak, ugyanakkor nincsenek szektorhoz kötve.
A 14 év alatti és 65 év feletti szurkolóink (utóbbiaknak a belépésnél személyi, vagy nyugdíjasigazolványt kell bemutatniuk) továbbra is ingyenesen látogathatják mérkőzéseinket. Természetesen, ha támogatni szeretnék a csapatot, vagy emlékbe vásárolnának bérletet, van rá lehetőség.
Tiszteletbérlet korábbi labdarúgóiknak
Az előző évekhez hasonlóan továbbra is várják korábbi labdarúgóikat a klubházba, akik legalább egy alkalommal viselték a klub mezét felnőtt mérkőzésen. A 2018/19-es szezonra szóló Tiszteletbérlet kiváltásához nem kell mást tenniük, csak személyesen ellátogatni és igényelni a kártyát a Stadion utca 2. alatt.
Fontos, hogy az egykori labdarúgók meccsnapon csak Tiszteletbérletük és egy személyazonosításra alkalmas okmány birtokában léphetnek be ingyenesen a PMFC Stadionba.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Játék, függőség és felelősségvállalás
- Példaképnek jelölték, félmilliót...
- Szerdán már nem lesz ónos eső, jön az...
- Tizenkilencedszer rendezik meg a...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára...
- Nyerges vontató ütközött össze egy...
- Látogatási tilalmat rendeltek el a...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...

