Több tízezer néző volt kíváncsi a Mecsek-ralira, ismét fénykorát éli a sportág

2018. október 16. kedd 09:58

Több tízezer néző volt kíváncsi a Mecsek-ralira, ismét fénykorát éli a sportág

A szervezők szerint több tízezer néző és több mint 110 versenyző vett részt az 52. Mecsek-ralin, az országos bajnokság vasárnap zárult utolsó előtti futamán, amely Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint kiváló felvezetés volt az egy hónap múlva első alkalommal sorra kerülő Nyíregyháza-ralihoz. 

 

A sportvezető az MTI-nek azt mondta, hogy az ország legpatinásabb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező raliversenye a pécsi prológgal és a hosszú gyorsasági szakaszaival nagyon jól előkészítette a Nyíregyháza és környéki országos bajnoki zárófutamot, amellyel a magyar szövetség az idén pályázik Európa-bajnoki verseny megrendezésére, 2019-től ötéves időtartamra.

"A hazai rali bajnokság ismét a fénykorát éli, és a jövőre nézve kifejezetten jónak tűnik a két rendezvény együttműködése: Pécs és a Mecsek-rali a Historic Eb-futammal, valamint Nyíregyháza a modern Eb-versennyel" - jelentette ki Oláh Gyárfás.

Emlékeztetett rá, hogy a Mecsekben immár kilencedik éve rendezik meg az országos bajnoki futam keretében a klasszikus raliautókat felvonultató Historic Eb-t, köszönhetően a nemzetközi szövetségben érvényesülő erős magyar sportdiplomáciának, valamint a pécsi rendezők kitartó munkájának.

"A Mecsek-rali is hozzájárul azon célom megvalósításához, hogy az ország minden részébe eljuttassuk az autósportot, ez esetben a ralit, amelyet napjainkban is több százezer ember követ, és amely a mai felgyorsult modern világban is még mindig több tízezres rajongótábort vonz a pályák szélére" - mondta az MNASZ elnöke. Hozzátette: "az Európa-bajnoki minősítéssel a kormány azon szándékát is sikerül megvalósítani, hogy hazánkban minél több nemzetközi sportesemény kerüljön megrendezésre és ezzel a vidéki turizmust is támogatni tudjuk".

Oláh Gyárfás elmondta, az MNASZ jelentős anyagi támogatást nyújtott és szakmailag is segítette a Mecsek-rali szervezőinek munkáját annak érdekében, hogy az idei versenyt is "a már megszokott magas színvonalon rendezhessék meg".

Nagy Csaba, a Mecsek-rali szervezőbizottságának elnöke úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a verseny hétvégéjén sem a megyeszékhelyen, sem a pályák környezetében lévő településeken nem volt szabad szálláshely.

"Nemcsak Pécsnek, hanem az egész megyének nagy előnyökkel jár a Mecsek-rali, amely szakmai szempontból is kivételes, miután rendkívül erős programot állítottunk össze, és az országos bajnoki sorozat legnagyobb kihívása elé állítottuk összetett gyorsasági szakaszainkkal az ob és az Eb mezőnyét" - mondta Nagy Csaba, kiemelve, hogy az ob leghosszabb, 28 kilométeres gyorsasági pályáját is a Mecsek-ralin teljesítették a versenyzők.

MTI - Fotó: MTI/Sóki Tamás