Több év kigyahás után újra lesz síverseny a pécsi sípályán
2015. február 05. csütörtök 08:36

Vasárnap megrendezésre kerül a Bali László Emlékverseny hétfőn és kedden pedig a Megyei Sí és Szánkó diákolimpia.
Az emlékverseny célja, hogy a sísportot szeretők egy közös baráti síelésen vegyenek részt, valamint, hogy megemlékezzünk Bali Lászlóról.
Laci bácsi a sí szakosztály vezetője volt 28 éven keresztül. Áldozatos munkával és a sísport iránti önzetlen szeretettel felépítette a Pécsi Síházat. Elérte, hogy tányéros felvonó és helyben gyártott műanyagpálya legyen a pécsi sípályán. A versenysport nagy támogatója volt, vezetése alatt több országos bajnoka volt a szakosztálynak.
A vasárnapi versenyen két kategóriában hirdetnek győztest, 50 év alatt és 50 év felett. Igény esetén snowboardos futamot is indítanak. A rajt 13 órakor lesz.
A Megyei Sí és Szánkó diákolimpia régi hagyományokkal rendelkező verseny. A hétfői nap kerül sor a síversenyre, a keddi nap pedig a szánkósoké. Lehetőség szerint a síversenyen két futamos óriás műlesikló versenyt rendeznek. Nevezésre mindkét nap 9:30 és 10:30 között van lehetőség, a rajt 10:30-kor lesz. A nevezés ingyenes.
A versenyek alatt (ahogy a többi havas napon is) lehetőség van a sífelvonó használatára 2500 Ft-os felnőtt vagy 1500 Ft-os diák napijegy váltásával. A verseny után a síházban mindenkit szeretettel várnak egy teára, zsíros kenyérre.
További információ: http://www.pecsisipalya.hu/
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- A mohácsi rendőrkapitány, dr. Páter...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...
- A szívelégtelenségben szenvedő...

