Sport: szeretnék gazdaságosabban
2010. november 16. kedd 18:58

Az új cégtől többek között a párhuzamosságok megszüntetését, valamint átlátható és gazdaságos működtetést remél a város.
- Az uszoda üzemeltetésének jogát szeptember 1-jével kaptuk meg. Amíg nem mi működtettük a Hullámot, a többi létesítmény átalakítását sem kezdhettük el, mert nem tudtuk pontosan, milyen örökséget hagy ránk a régi vezetőség - mondta Vári Attila (képünkön), a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: az átszervezések végrehajtása a jövő év első felének legfontosabb feladata lesz.
Bár a PSN Zrt. igyekszik a lehető legtöbb dolgozót megtartani, ám ha a feladatot kevesebb ember is el tudja látni, a felesleges munkaerőtől a későbbiekben megválnak. A cégnél az eszközbeszerzésen is sokat spórolnak: ezentúl egy helyről, nagyobb tételben szerzik be a szükséges dolgokat, amelyhez így kedvezményesen jutnak hozzá.
A kiadások csökkentése (hosszú távon 20-30%-os megtakarítás) mellett a saját bevételek növelése is cél, amelyet főleg a piaci alapú bérbeadással és a reklámfelületek értékesítésével próbálnak elérni.
Változott a jégpálya beléptető-rendszere, a korábbi, gyakran hamisított jegyek helyett ma már karszalaggal lehet csak korcsolyázni. E mellett a létesítmények ingyenes vagy kedvezményes áron történő használatát is szigorították.
Vári Attila személyi ügyekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
Palotás Péter - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

