PMFC: nincs pénz a fedett lelátó kialakítására, ismét felmerülhet a kozármislenyi költözés

2018. január 11. csütörtök 14:54

PMFC: nincs pénz a fedett lelátó kialakítására, ismét felmerülhet a kozármislenyi költözés

Bár még nem kezdődött el a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja, körbenéztünk a pécsi együttes háza táján, mi a helyzet az MLSZ által előírt követelmények egyikeként kialakítani szükséges fedett lelátóval kapcsolatban. A szövetség az idei évadra nagylelkűen eltekintett a hiányából fakadó szankciók végrehajtásától, ám a problémát azóta sem sikerült megoldani.

Amint arról lapunk korábban beszámolt, az idei évad elején az MLSZ Versenybizottsága elfogadta a PMFC kérvényét, így itthon játszhatja le hazai meccseit, nem kellett albérletbe költöznie a fedett lelátó hiánya miatt. Amennyiben azonban a kitűzött célt, a feljutást sikerül elérni, akkor a következő idényben mindenképpen orvosolni kellene ezt a problémát.

Szűcs Zsolt, a pécsi labdarúgást irányító PSN Zrt. vezérigazgató-helyettese a szezon kezdetekor úgy nyilatkozott, miszerint azt követően, hogy az MLSZ nem hitelesítette a Stadion utcai pályát a kétszáz fős, fedett lelátó hiánya miatt, megállapodtak a Kozármislennyel, hogy ott rendezik meg a hazai mérkőzéseket.

- Ez azonban nyilvánvalóan csak szükségmegoldás volt, mindannyian azt szerettük volna, ha idehaza játszhatná le a meccseit a csapat. Az MLSZ szerencsére nyitott volt, s az elnökség javaslatára a Versenybizottság más csapatok mellett a PMFC kérvényét is elfogadta, s a szezon végéig felmentést adott, így a lelátó hiányában is itthon rendezhetjük meg a mérkőzéseinket - mondta.

Az idei szezon tehát megoldódott, azonban kérdéses, hogy mit hoz a jövő. Ezért ismét megkerestük az illetékeseket, hogy történt-e előrelépés a lelátó ügyében, tekintettel arra, hogy a PMFC felsőbb osztályba kerülése esetén még nagyobb lelátórészt kell(ene) fedetté alakítani.

Szűcs Zsolt ezúttal azt közölte, hogy egyelőre forrás hiányában nem alakították még ki a fedett lelátórészt.

- A mostani északi lelátóoldalon tervezett kétszáz szék befedése a számításaink szerint mintegy 8-10 millió forintba kerülne, erre azonban egyelőre nincs pénz. Ha feljutna a csapat, akkor a másodosztályban 800 fedett ülőhelyet kellene kialakítanunk.

A vezérigazgató-helyettes szerint azonban egyelőre még korai erről beszélni, hiszen előbb ténylegesen is meg kell nyerni az NB III. Közép-csoportját. Úgy vélekedett, hogy akár a harmadosztályban, akár a másodosztályban fog játszani a csapat, megfelelő lelátó híján megoldást Kozármisleny jelenthet.

Ezen opció alapján „befogadó nyilatkozatot" kérnének tőlük, amely szerint a PMFC hazai pályaként használhatná a mislenyi stadiont - ugyanúgy, ahogy tavaly, amikor a mislenyi pálya építésekor a Kozármisleny csapata játszott egy idényt a PMFC stadionjában.

Képünk a PMFC szerdai edzésén készült.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva