Pécs nemzetközi női kosárlabdatornának ad otthont
2014. december 18. csütörtök 16:41
Olimpiai Reménységek Tornája néven nemzetközi serdülő fiú kosárlabdatornát rendeznek Székesfehérváron december 27. és 30. között.
A rendezvényt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón Mészáros Lajos, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének utánpótlás szakmai koordinátora elmondta, hogy a korábban a visegrádi négyek (Magyarország mellett Lengyelország, Szlovákia, Csehország) U16-os csapatai számára megrendezett tornát kibővítették, így első alkalommal nyolc együttes küzd a tornagyőzelemért. A Vodafone Sportcentrumban sorra kerülő megmérettetésen részt vesz még Szerbia, Szlovénia, Ausztria és Románia korosztályos válogatottja.
Mészáros Lajos közölte, hogy a magyar U16-os válogatott, vagyis az 1999-es korosztály jövőre Európa-bajnokságon szerepel, ezért szeretnének számukra minél több nemzetközi felkészülési lehetőséget biztosítani. Idén a Balkán Kupa mellett a fehérvári tornán mérhetik össze erejüket a szomszédos országok legjobbjaival.
Jelezte, hogy a nők hasonló tornájának rendezését is Magyarország nyerte, az Pécsen lesz, ahol nagyon erős a női utánpótlás szakág.
Dávid Kornél a róla elnevezett, a tornát szervező székesfehérvári kosárlabda-akadémia vezetője egyedülálló lehetőségnek nevezte, hogy a magyar fiatalok olyan országokkal mérkőzhessenek, amelyek kosárlabdázásban előttük járnak. Megjegyezte, hogy neki nem volt lehetősége olimpiára kijutni, de ennek a korosztálynak még lehet rá esélye.
Magyarország Csehországgal, Szlovéniával és Romániával került egy csoportba. A csoportban kialakult sorrend alapján játsszák a helyosztókat, vagyis az első helyezettek az aranyéremért, a csoportmásodikok a bronzért mérkőznek, de az 5. és a 7. helyért is játszanak meccseket.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...