Nem tudott győzni, kiesett a Debrecen
2020. június 27. szombat 19:43

A Debrecen kiesett a labdarúgó-bajnokság élvonalából, miután az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a vendég Pakssal, amely ezzel bennmaradt.
A hétszeres bajnok, hatszoros kupagyőztes DVSC 1993 óta folyamatosan az első osztály tagja volt.
A Debrecen mezőnyfölényével telt a találkozó első negyedórája, a Paks jól szervezett védelmével szemben azonban komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani a hazaiak. A vendégek aztán teljesen váratlanul vezetést szereztek, és a folytatásban magabiztosan őrizték előnyüket, kontratámadásaikkal pedig többször is zavart okoztak a Loki védelmében.
A szünet után is a DVSC birtokolta többet a labdát, mezőnyfölénye azonban helyzetekben nem nyilvánult meg. A hazai esélyeket egy óriási kapushiba hozta vissza, a menteni igyekvő Rácz ugyanis nem találta el a labdát, Trujic pedig az üres kapuba gurított.
A bennmaradáshoz a Debrecennek még egy gólt szereznie kellett volna. A hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott is a házigazda, de Ferenczi lövése - már a hosszabbításban - a felső lécről a gólvonalra pattant, így maradt a döntetlen.
A lefújás után az elkeseredett debreceni szurkolók a pályára rohantak, és számonkérték a játékosokon a gyenge teljesítményt, többüket meglökték és megpróbálták lerángatni róluk a mezt.
A volt válogatott, debreceni Tőzsér Dániel pályafutása utolsó meccsét játszotta.
Képünkön: Kondás Elemére, a Debrecen vezetőedzője.
EQM - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán már nem lesz ónos eső, jön az...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Tizenkilencedszer rendezik meg a...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Már hárommiliárd palackot, üveget...
- Fűrész Diána a kosárpályák után az...
- Sikerrel zárult a Pécsi Püspökség...
- Több, mint ötven éve költöztek be az...
- Őriné dr. Fodor Márta újra megtalálta...
- Így tartanak nyitva télen a nemzeti...

