Négy új játékos kellene Pécsre, de az idei program még nem állt össze
2015. január 08. csütörtök 13:39

Törökországi edzőtábor is szerepel a PMFC-MATIAS téli felkészülési programjában. Győri János, a piros-feketék ügyvezető igazgatója munkatársunknak úgy nyilatkozott, a távozók mellett (mások mellett Lantos Levente és Wittrédi Dávid tartoznak ide) várhatóan négy új játékos csatlakozik a kerethez. Támadóra, középpályásra és védőre is szükség van, a kérdés, pénzügyi értelemben meddig nyújtózkodhatnak?
Gyenge őszi szezont zártak a pécsi labdarúgók. A PMFC a lejátszott tizenhét bajnoki mérkőzésen mindössze tíz pontot gyűjtve az OTP Bank Liga (NB I.) sereghajtója, az együttest a bentmaradást érő tizennegyedik helytől három pont választja el. Nem csoda tehát, hogy viszonylag jelentős játékosmozgás várható télen.
- Lantos Levente Kozármislenyben folytatja, Wittrédi Dáviddal közös megegyezéssel szerződést bontottunk, Pölöskey Péterhez és Mohl Dávidhoz pedig nem ragaszkodik a szakmai stáb - sorolta Győri János. Hozzátette: természetesen nem csak távozók lesznek, a kívánságlistán védő, középpályás és csatár is szerepel, „nagyjából négy új játékost" szerződtetnének.
Hogy a keret megerősítése mennyibe kerül, nem tudhattuk meg, a klubvezető ugyanis nem reagált ezzel kapcsolatos kérdésünkre.
Tadejevic az első fecske
Amint arról korábban beszámoltunk, a PMFC-ben folytatja pályafutását Mario Tadejevic. A huszonöt esztendős horvát védő másfél éves szerződést írt alá a klubbal.
Ami pedig a felkészülést illeti, a PMFC-MATIAS játékosai január nyolcadikán újra edzésbe álltak és a hónap végéig itthon tréningeznek.
- Január 30-án a csapat a törökországi Antalyaba utazik edzőtáborba, ahol bő egy hétig készülnek, ezt követően pedig Pécsett hangolódnak rá a tavaszi szezonra. Természetesen edzőmeccsekben nem lesz hiány a következő hetekben, de a végleges program még nem állt össze - tudtuk meg.
Képünkön: a pécsi focisták öröme Debrecenben - ilyen pillanat is volt a szezonban, ha nem is sok.
Palotás P. - MTI-fotó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- 11 milliárd forintnyi...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...