Nagy József bizonyult a szurkolóknál a PMFC legjobb nyári igazolásának
2017. december 09. szombat 15:41

Több mint egy héten keresztül szavazhattak arra szurkolók, hogy ki volt a PMFC legjobb nyári igazolása. A voksolást hivatalosan lezárták, a beérkezett adatokat gyorsan feldolgozták. Háromszáztizenöten adták le szavazatukat valamelyik nyáron érkezett pécsi spílerre, a legtöbb voksot Nagy József kapta.
A harmadik legtöbb, 63 kattintás a régi-új középpályásra, a PMFC csapatkapitányára, Horváth Adrián érkezett. Őt előzte meg, vagyis 65 szavazattal a második helyen végzett Mojzer György.
A képzeletbeli dobogó legfelső sokára pedig egy védőként és középpályásként is bevethető labdarúgó állhat fel, aki toronymagasan húzta be a szavazást. A voksolók döntő többsége, 33 százaléka szerint Nagy József bizonyult a PMFC legjobb nyári igazolásának!
A Győrből visszaérkező 29 éves játékos a felkészülés utolsó szakaszában csatlakozott a piros-feketékhez, majd szinte egyből a pécsi védelem, majd középpálya alapemberévé vált. Ősszel 15 bajnoki mérkőzésen bizonyított többnyire sziklaszilárdan. Gólt ugyan nem, labdát azonban annál többet szerzett. A PMFC-nél maghatározó szerepet betöltő Nagy József így reagált a szurkolói szavazás végeredményével kapcsolatban:
- Nagyon jólesik a szurkolóktól érkező bizalom, le a kalappal előttük. Örülök neki, hogy engem választottak meg a PMFC legjobb nyári igazolásának. Köszönöm mindenkinek, aki rám voksolt. Igyekeztem ősszel mindig a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Ígérem, ebből tavasszal sem fogok alább adni. Remélem, ez elég lesz a csapat által kitűzött célok eléréséhez - mondta a 103 szavazattal első helyen végző Nagy József.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Péterffy Attila, Pécs balliberális...
- Fix 3 százalékos hitel indul a kis-...
- Hűvös, borongós, esős napunk lesz...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Még hetekig pótlóbuszozhatunk a pécsi...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Egyre több kalauzt, buszsofőrt...
- Pécs egyik látványossága is lehetne a...
- Schubert Olívia személyében baranyai...
- Pécsi drogdílerekre csaptak le a...