Mohamed Aida és Cseh László viszi a magyar zászlót
2021. július 04. vasárnap 14:50

A tokiói játékok megnyitóján a vívó Mohamed Aida és az úszó Cseh László viszi majd a magyar zászlót, előbbi sportoló a hetedik, utóbbi az ötödik olimpiáján vesz részt.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja emlékeztetett: a megnyitók történetében először minden ország 1-1 női és férfi sportolója együtt viheti majd a nemzeti lobogót.
Kiemelték: amíg az olimpiai fogadalomtételen két ifjúsági olimpiai bajnok mondhatta az eskü szövegét - Késely Ajna úszó és Péni István sportlövő -, addig MOB sportolói bizottságának javaslatára a zászlóvivőknél két rutinos versenyzőre esett a választás.
A világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Mohamed Aida elmondta: hatalmas megtiszteltetés, hogy ő lehet az egyik zászlóvivő, és a hír hallatán a könnyeivel küszködött.
"Ez az egyik legnagyobb dolog egy sportoló számára. Felemelő érzés végigsétálni a stadionban, miközben tudjuk, hogy az egész világ ránk figyel. Hat olimpián vettem eddig részt, szinte mindegyik nyitóünnepségen ott voltam. Egy-egy ceremóniát hosszú várakozás előz meg, sok időbe telik, mire eljutunk a vonulásig, de amikor az ember belép a tömött stadionba, az egy olyan katartikus élmény, amely mindenért kárpótol.
Az, hogy ezúttal a zászlót is vihetem, számomra felér egy aranyéremmel. Ugyanolyan elszántan és hasonló izgalommal készülök a hetedik olimpiámra is, mint a legelső alkalommal" - nyilatkozta.
A másik zászlóvivő, a négyszeres olimpiai ezüst-, kétszeres bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlónak viszont át kellett gondolnia a felkérését, ugyanis eddig egyetlen olimpiai megnyitón sem vett részt, mert másnap vagy az azt követő napon mindig versenyeznie kellett már, és "szereplési vágya" sincs.
"Sokat gondolkodtam rajta, átbeszéltem a feleségemmel, és rájöttem, ez egy olyan óriási megtiszteltetés, hogy elfogadom a felkérést. Az olimpiát követően visszavonulok az aktív versenyzéstől, így nagyon szeretnék Tokióban örömmel úszni. Célom, hogy úgy fejezzem be a pályafutásomat, hogy még egyszer utoljára odatettem magamat" - közölte.
A tokiói olimpia megnyitóját július 23-án rendezik.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Újjászületik a Nagyharsányi...