MLSZ: csütörtökön dől el Pintér sorsa, sajttáj lesz
2014. szeptember 17. szerda 22:52

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége szerdán meghallgatta Pintér Attilát, a válogatott szövetségi kapitányát, és "várhatóan csütörtökön határoz a következő lépésekről".
Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint a szakember szerdán az elnökség előtt az északírek elleni, hazai pályán vereséggel zárult Európa-bajnoki selejtezőt megelőző közvetlen felkészülési időszakról, illetve magáról a találkozóról mondta el véleményét, azaz arról a mérkőzésről számolt be, amelyen - ahogyan a közlemény fogalmaz - "a válogatott nem tudott megfelelni az elvárásoknak".
Az elnökség előzetesen írásban megkapta a szakmai testületek véleményét, és az azokban megfogalmazódó kérdésekkel kapcsolatban szintén meghallgatta a kapitány (képünkön) álláspontját.
A beszámolót és a vitát követően az elnökség zárt körben értékelte az írásos dokumentumokat, a válaszokat, illetve a vitában elhangzottakat, és várhatóan csütörtökön határoz a következő lépésekről.
A szakvezető eddig öt találkozón irányította a nemzeti együttest, ezeken két-két győzelem és vereség mellett egy döntetlent ért el. Pintér Attila azután került a támadások kereszttüzébe, hogy válogatottja az egyetlen tétmeccsen, szeptember elején 2-1-re kikapott a vendég északírektől az Eb-selejtezők rajtján.
Pintér jövőjéről csütörtökön az MLSZ vezetése sajtótájékoztatón számol be a nyilvánosságnak.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Orbán Viktor: a béke győzni fog...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...

