Micheliszt megbüntették riválisa meglökéséért
2015. március 09. hétfő 13:15

A túraautó-világbajnokság argentin futamának sportfelügyelő testülete megbüntette Michelisz Norbertet, mert a második vasárnapi futamon meglökte Hondájával a vele csatázó Ma Csing Hua Citroënjét. A hatodik helyen leintett magyar pilótát utólag a hetedik helyre sorolták vissza, így a kínai mögött jegyzik a végeredményben.
Michelisz hősiesen védte pozícióját az idén is kiemelkedőteljesítményű Citroënekkel szemben, de Ma Csing Huát csak úgy tudta maga mögött tartani (vagyis visszautasítani maga mögé), hogy egy kerék kerék elleni csatában meglökte.
A túraautó-versenyeken szokványosnak mondható jelenetsort látva a francia gyár vezetői vizsgálatot kértek a magyar pilóta ellen, és a javukra ítéltek a bírák.
Michelisz így az első futamon elért hatodik helyezése után a másodikon hetedik lett. A privát csapatok pilótái számára kiírt Yokohama-kupában ez nem befolyásolta Michelisz eredményeit, így 18 ponttal vezeti azt a táblázatot.
A második futamon Mehdi Bennanit meglökő Yvan Mullert is megbüntették, a francia a következő vb-futamra - amely április 19-én lesz Marokkóban - öt rajthelyes büntetést visz magával.
TÚRAAUTÓ-VB
Az állás két verseny után: 1. José-María López (argentin, Citroën C-Elysée) 48 pont, 2. Sébastien Loeb (francia, Citroën C-Elysée) 43, 3. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic) 28, ...7. Michelisz (magyar, Honda Civic) 14
Forrás: Nemzeti Sport Online - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- A mohácsi rendőrkapitány, dr. Páter...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...

