Michelisz idén is marad a Honda Civic-nél és a Zengő Motorsportnál
2015. február 13. péntek 07:06

Az idei szezonban is a Zengő Motorsport pilótája lesz a túraautó-világbajnokságban (WTCC) tavaly negyedik helyen végző hímesházai Michelisz Norbert.
A magyar csapat csütörtöki közleménye szerint a 30 éves baranyai versenyző az idén is 5-ös rajtszámmal, egy Honda Civic volánja mögött áll majd rajthoz a WTCC futamain.
Michelisz - akit továbbra is főtámogatóként segít a MOL-csoport - tavaly futotta legeredményesebb szezonját a WTCC-ben, 201 ponttal zárt az összetett negyedik helyén, és csak a három gyári Citroënnel versenyző pilóta előzte meg.
A túraautó-vb mezőnye az idén május első hétvégéjén látogat a Hungaroringre.
Michelisz tavaly futotta legeredményesebb szezonját a WTCC-ben, 201 ponttal zárt az összetett negyedik helyén, és csak a három gyári Citroënnel versenyző pilóta előzte meg. Ezek után került szóba, hogy gyári pilóta lesz a Hondánál, sajtóhírek szerint 80 milliós fizetést kínáltak neki a japánok, ezt utasította el a magyar versenyző. Zengőék ennyit nem tudnak neki fizetni, de mint Michelisz kifejtette, neki a pénz másodlagos. Pedig akár 60 millióról is lehet szó.
MTI - Fotó: Földi Imre
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- A mohácsi rendőrkapitány, dr. Páter...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...
- A szívelégtelenségben szenvedő...

