Megyeri: ha a süllyesztőbe kerül a PMFC, az utánpótlás-képzés is széthullhat
2015. május 20. szerda 15:14

Nem tehet mást, mint hogy szorít azért, hogy a PMFC végül mégis megkapja az élvonalbeli szerepléshez szükséges licencet, mondja Megyeri Károly, a csapat egykori kiváló középpályása. Úgy véli, ha a klub csak az NB III-ban szerepelhetne, annak az utánpótlás-képzésre nézve is súlyos következményei lennének, nemcsak Pécsett, hanem az egész régióban.
Bár Megyeri Károly Mohácson született, Pécset és a PMFC-t második otthonának tekinti. Nem is csoda, hiszen több mint egy évtizedet húzott le a gárdában, s közben nyert Magyar Kupát, bajnoki ezüstöt is. A nyolcvanas évek pécsi sikercsapatának egykori középpályása azt mondja, vérzik a szíve, ha arra gondol, szeretett klubja eltűnhet a süllyesztőben, ha valóban nem kapja meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet.
- A Pécs a harmadosztályban?! Ez egy vicc - fogalmazott a Pécsi Újság. hu érdeklődésére a szókimondásáról is ismert Megyeri Károly. - Bár nem látok bele a lapokba, a hátteret nem ismerem, de az MLSZ óriási öngólt lőne azzal, ha kizárná a PMFC-t. Nemhogy Baranyában, a Tolna megyei Paksot kivéve az egész régióban sem lenne élvonalbeli csapat, de előfordulhat, hogy a teljes Dunántúlon sem. Ez óriási károkat okozna az utánpótlás-képzésben is - tette hozzá.
Megyeri Károly elmondta, ma is rendszeresen jár a PMFC meccseire, s fia is volt klubjában pallérozódik. Éppen ezért pontosan tudja, mit jelent a srácoknak, akik „elvetemült" módon focisták szeretnének lenni, hogy testközelből láthatják az élvonalbeli labdarúgókat, nézőként vagy labdaszedőként.
- Nekik nagy élmény, felettébb inspiráló, ha mondjuk Márkvártot figyelhetik hétről-hétre, miként az is, ha Gerától vagy Dibusztól begyűjthetnek egy aláírást. Mindenki azt szajkózza, milyen kár, hogy a mi gyerekeink Messi vagy Ronaldo-mezt akarnak, s nem valamelyik magyar játékosét. Márpedig akkor, ha nem láthatnak magyar focistákat helyben, biztos, hogy még kevésbé akarnak majd magyar nevet a mezükre.
Megyeri Károly kifejtette, attól is tart, hogy a most Kovácstelepen és másutt is elkezdődő, az utánpótlást szolgáló fejlesztések is megtorpannak, esetleg le is állnak, ha száműzik a Pécset.
- Játszom a PMFC öregfiúknál, mondanom sem kell, állandó beszédtéma a licencügy. De mi már mást nem tehetünk, csak szoríthatunk azért, hogy a PMFC végül mégis megkapja az induláshoz szükséges engedélyt. Mindenki bizakodik, de sajnos nem vagyunk biztosak benne, hogy ez így is lesz - mondta végül.
Képünkön: Megyeri Károly
M. B. - Fotó: PMFC
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...