Különlegesnek ígérkezik az idei, szezonzáró Mecsek Rallye
2014. október 10. péntek 13:14

Izgalmasnak ígérkezik az országos rali bajnokság jövő hétvégi, szezonzáró futama, mivel Pécsen dől el a bajnoki cím sorsa szinte az összes géposztályban.
A 48. Mecsek Rallye pénteki sajtótájékoztatóján Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a szervező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, a futam több különlegességet is tartogat a rajongóknak. A gyorsasági szakaszok közé például bekerült egy, a baranyai megyeszékhely repterén kialakított szlalompálya, emellett az egyik legkedveltebb hegyi szakaszon az eddig megszokottaktól eltérően, Árpádtető és Szentkút között hegynek lefelé haladnak majd az autók. Vári tájékoztatása szerint a versenyen közel 150 páros áll majd rajthoz, mivel Pécsen a Rallye2 és a Historic-sorozat zárófutamára is sor kerül.
Az elit kategória mezőnyéből a Ford Fiesta R5-tel rajthoz álló Kazár Miklós, Szőke Tamás páros és a Skoda Fabia S2000-rel versenyző Herczig Norbert, Baczigál Igor duó összecsapása ígér izgalmakat, hiszen - ugyan nagy a pontkülönbség, de - utóbbinak is van esélye a végső győzelemre. Ugyanígy nyitott a Rallye2 és a Historic bajnokság is.
Jelen István, a szervezőbizottság vezetője a várható menetrendről elmondta: a Mecsek Rallye jövő pénteki, Széchenyi téri ünnepélyes rajtceremóniája után az első és harmadik gyorsasági szakaszra a Pécs-pogányi reptéren kerül sor, ahol Vári Gyula műrepülő és motoros streetfightershow is szórakoztatja a közönséget. A reptéri etapok közé beékelt árpádtetői esti szakaszt követően szombat reggeltől a klasszikus mecseki terepekre tér vissza a mezőny, amely a hetvehelyi, zobáki és orfűi útvonalakon halad majd.
A verseny utolsó gyorsaságija után várhatóan szombat este hat órakor hirdetnek majd győzteseket a pécsi Széchenyi téren, a pilótáknak addig 137 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük.
Újdonság, hogy a szervező cég idén a rajongók számára a hazai ralik történetében először egy saját, minden platformon elérhető okostelefon-alkalmazást készíttetett. Ennek segítségével szinte az autók célba érkezésekor tudhatják az érdeklődők az időket, az éppen aktuális állást, illetve folyamatosan friss híreket kapnak kedvenceikről, elsőként értesülhetnek balesetekről. Ranga Péter, a volt legendás raliversenyző, Ranga László Mitsubishi Lancer Evo IX-cel rajthoz álló fia a pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, a Mecseken klasszikus hegyi, aszfaltos szakaszok komoly vezetéstechnikai tudást követelnek meg a versenyzőktől, főleg a hegyen lefelé vezető szakaszok teszik majd próbára a sofőrök képességeit.
MTI – Fotó: Kálmándy Ferenc/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...

