Kovács Mária lefogyasztva is a legjobb
2008. június 15. vasárnap 23:42

A magyarok egyetlen elődöntőseként a 85 kilósoktól eggyel lejjebb fogyasztó Kovács Mária új súlycsoportjában, a 80 kilóban az egyiptomi Nadia Abdelhammed ellen húzott kesztyűt még péntek este.
A mérkőzés kezdetétől fogva az történt a szorítóban, amit a magyar ökölvívó akart, és már az első percben számolni kellett az egyiptomira, írja a Pécsi Újság.hu-nak küldött beszámolójában Isztambulból az ugyancsak egykori PVSK-s ökölvívóból a női válogatott vezetőedzőjévé előlépő Szuknai Zsuzsanna.
Ezt követően Abdelhammed már nem tudta Kovács rohamait kivédeni, és az első számolást gyorsan követte a második is, amely egyben a mérkőzés végét is jelentette. Kovács Mária döntő fölénnyel győzött az első menetben.
A vasárnapi fináléban az a Catalina Stanga várt rá, aki a másik elődöntőben csak egy vezetőbírói hiba segítségével tudta legyőzni a világ- és Európa-bajnok orosz Szurkovát.
Az aranymeccsen ellenfelének esélyt sem adva kezdett a PVSK öklözője. A román nem tudott ellenállni a rohamainak, csak az volt kérdéses, hogy újabb első menetes győzelem lesz-e.
Stangának ezúttal sikerült kicsit tovább húznia, de a második menet elején meglett a 15 pontos különbség és a magyar győzelem. Kovács így másodízben szerzett elsőséget ezen a jelentős tornán.
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...

