Kiváló eredményeket értek el a Kékszalagon a pécsiek - Az európai vitorlázás fellegvára lett a Balaton

2018. július 29. vasárnap 13:15

Kiváló eredményeket értek el a Kékszalagon a pécsiek - Az európai vitorlázás fellegvára lett a Balaton

A rekordszámú résztvevőt és a hatalmas érdeklődést látva példátlannak nevezte dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) pécsi elnöke az idei balatoni Kékszalagot. A professzor maga is versenyzett, harmadik helyen zárta a tókerülést osztályában Tabu nevű hajójával csakúgy, mint az Orfűi Vitorlás Egyesület másik hajója a Triton, a fedélzetén Székely Antallal, Ribacz Péterrel, Lovász Imrével, Góbi Jánossal, Bodnár Rózával és Bodnár Imrével. 


- A vitorlázás igazi ünnepe volt a jubileumi Kékszalag - nyilatkozta lapunknak Kollár Lajos. - A verseny 1934-óta íródó története óta minden eddigi rekord megdőlt, 681 nevezés érkezett, 540 hajó célba is ért.

Christophe Peclard kormányzásával a svájci Safram katamarán futott be elsőként Balatonfüredre 12 óra negyven perc után. Kollár Lajos azt mondta, a díjkiosztón volt alkalma beszélgetni a verseny győztesével, aki úgy fogalmazott, az európai vitorlázás fellegvára a Balaton, ilyet ugyanis, hogy ennyien érdeklődjenek a verseny iránt, hogy több ezren legyenek jelen a díjátadón, eddig csak a nagy földkerülő versenyeken tapasztalt.

Az MVSZ elnöke kiemelte azt is, külön öröm volt számára, hogy az Orfűi Vitorlás Egyesület képviseletében nagyon sokan, legalább harmincan indultak a versenyen, mellettük pedig további legalább húsz pécsi.

Akik nem is akárhogyan szerepeltek. Bodnár Imrével a kormánynál a Triton nevű hajó (Székely Antal, Ribacz Péter, Lovász Imre, Góbi János, Bodnár Róza) a harmadik helyen ért célba a Cruiser Class-ban, Kollár Lajos a Tabuval (Lipták Andrea, Borsos Zoltán, Mátyás Lajos) szintén bronzérmes lett hajóosztályában.

- A pécsiek, baranyaiak többsége nemcsak elindult, végig is ment a versenyen. Nagyon jó látni az orfűi pezsgő vitorláséletet, azt, hogy folyamatos az utánpótlás, egyre többen járnak a vitorlásiskolába. Biztos vagyok benne, hogy a növendékek közül sokan megszeretik ezt a gyönyörű sportot, és ki is tartanak mellette.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye. A Balatonfüredről induló, több mint 150 kilométeres tókerülő verseny teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre. A verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot. A leghosszabb ideig versenyző hajó, a Végrehajtó idén 46 óra és 43 perc alatt ért körbe a Balatonon.

A jubileumi Kékszalag Fesztiválon egyéb versenyeket is rendeztek, többek között a modellvitorlások számára is. Ott szintén kiválóan teljesítettek az orfűiek, Horváth Zsolt és ifj. Csóka László ezüstérmet szereztek.

Képünkön: Az 50. tókerülő vitorlásverseny mezőnye a rajt után Balatonfüred közelében

Máté Balázs - Fotó: MTI/Bodnár Bolglára