Kiakadt a reptéri várakozás miatt a pécsi olimpiai bajnok, Burján Csaba, posztolt, hazaküldték
2019. december 04. szerda 08:29

A pécsi olimpiai bajnok, Burján Csaba olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Kínát sértő magatartása miatt benyújtotta lemondását Csang Csing Lina, a válogatott vezetőedzője kedden. Burján ugyan bocsánatot kért, de nem léphet jégre a világkupán, hazaküldték.
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség közleményben számolt be az esetről, hozzátéve, hogy az elnökség a sportolóhoz méltatlan megnyilvánulásért elnézést kért, a vezetőedző lemondását nem fogadta el, és tárgyalásokat kezdeményez vele. A kommüniké arra is kitér, hogy Burján is bocsánatot kért a vezetőedzőtől.
Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján nem lép jégre a péntektől vasárnapig tartó sanghaji világkupa-versenyen, hazautazik.
A MOKSZ elnöksége úgy határozott - áll még a közleményben -, hogy a csapatvezető kérésére Burján ellen fegyelmi eljárást indít.
A válogatott Nagojából utazott Sanghajba, a világkupa-sorozat következő állomására. A repülőtéri várakozás pillanatait és a tömeget örökítette meg Burján, majd mindezt egy Kínát sértő mondattal posztolta Instagram-oldalára.
„Nem tudom tolerálni, hogy egy magyar gyorskorcsolyázó, aki ráadásul olimpiai bajnok, rasszista megjegyzést tegyen Kínára. Felajánlottam a lemondásomat" - nyilatkozta a kínai CGTN televíziós társaságnak Csang Csing Lina, aki megdöbbentőnek és felháborítónak tartja Burján Csaba megnyilvánulását.

A közösségi oldalon már nem fellelhető az eredeti poszt, ott azóta már Burján Csaba bocsánatkérése áll.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán már nem lesz ónos eső, jön az...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Tizenkilencedszer rendezik meg a...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Már hárommiliárd palackot, üveget...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...
- Sikerrel zárult a Pécsi Püspökség...
- Így tartanak nyitva télen a nemzeti...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára...
- Több, mint ötven éve költöztek be az...

