Kezdésnek nem volt rossz: hetet rúgott első edzőmeccsén a PMFC a Geresdlaknak
2015. július 30. csütörtök 07:19

Szerdán este lejátszotta első edzőmérkőzését a PMFC: a nagyközönség számára teljesen ismeretlen fiatalokból összeállított csapat simán, 7-0-ra győzött a szintén megye I-es Geresdlak ellen.
PMFC-Geresdlak: még ízlelgetni kell a párosítást, annyi szent. Ugyanakkor nem árt, ha megbarátkozunk a gondolattal, hogy nem valamelyik élvonalbeli vagy másodosztályú alakulattal játszik edző-, majd éles meccseket a Munkás, hiszen például a megyei I. osztályban játszó geresdlakiakkal a bajnokságban is összecsap majd a gárda.
A szerda este rendezett villanyfényes meccset mindenesetre simán hozta a PMFC, 7-0-ra nyert. Az előző hetek hányattatásai dacára szép számmal kilátogató szurkolók lényegében teljesen ismeretlen, az utánpótlásból kikerült játékosokat láthattak a pályán.
Azt, hogy pontosan kikkel vág majd neki Márton Gábor vezetésével az augusztus 16-án rajtoló szezonnak a PMFC, egyelőre nem tudni. A klub ezzel kapcsolatosan korábban annyit közölt, hogy az új szakmai stáb elkezdte kialakítani a 2015/16-os szezon keretét, a következő napokban várhatóan folyamatosan érkeznek próbajátékosok a PMFC-hez.
Az új játékosok szerződtetésével túl sokáig viszont nem lehet várni, hiszen az átigazolási időszak rövidesen lezárul.
A klubnál várhatóan jövő kedden terítik ki a kártyákat, akkorra ugyanis sajtótájékoztatót hívtak össze, ahol minden bizonnyal bemutatják a reménybeli új szerzeményeket is.
Képünkön: Márton Gábor edzést tart.
M. B. - Fotó: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A kánikula mellett frissítő zivatarok...
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Jakubinyi László a Jó ember-díj idei...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Idén is megrendezik a Pécsi...