Kétszer is vezetett, mégsem nyert a PMFC Monoron

2019. szeptember 09. hétfő 10:06

Kétszer is vezetett, mégsem nyert a PMFC Monoron

A PMFC kétszeri vezetése ellenére 2-2-es döntetlent játszott a Monor vendégeként az NB III Közép-csoport 6. fordulójában. 

 

 

Az NB III Közép-csoport 6. fordulójában listavezető helyen álló pécsiek közvetlen riválisa, egyúttal a szintén veretlenül a tabella második helyén tanyázó Monor vendégeként lépett pályára.

A PMFC jól kezdte a vasárnapi idegenbeli rangadót, s már a 2. percben sikerült helyzetet kialakítani, jobbról Grabant Bence ívelte a kapu elé a labdát, de Máté János védője szorításában nem tudott beleérni a játékszerbe. Nem sokkal később hasonló szituáció zajlott le ismét a monori kapu előtt, ám Máté János késve érkezett Sági Milán beadására.

A 13. minutumban ellenben góllá érett a csapat fölénye. A baloldalon robogó Kónya Dávid a beadás helyett inkább lekészítette a labdát a középen érkező Futó Zsombornak, csapatkapitányunk pedig a tizenhatos körívéről védhetetlenül kilőtte a hazaiak hálójának jobb felét, 0-1. Az előny megszerzését követően tovább támadtak a piros-fekete szerelésben játszó pécsiek és többször sikerült lövésig eljutni, a 19. percben Grabant Bence lapos löketét kellett vetődve hárítania Bozsó Antalnak.

A 22. minutumban ellenben váratlanul egyenlíteni tudtak a kék mezesek, akik balról végezhettek oldalszabadrúgást, Farkas Ádám beívelését pedig középen Adamcsak Máté csúsztatta fejjel Kovács Benedek mellett a kapunk bal felébe, 1-1. A bekapott gól szerencsére nem törte megy csapatunk lendületét, ráadásul a 35. percben sikerült ismét megszerezi a vezetést. Futó Zsombor bedobását Fisli András fejelte ki az ötös magasságából, pont a tizenhatoson tartózkodó Grabant Bence elé, aki viszont állítás nélkül a gólra váltotta lehetőségét, 1-2.

A második félidőt előnnyel kezdhették a mieink, akik a 67. percben emberelőnybe kerültek. Egy kapuskirúgásra Németh Márk ugrott fel a kispadok előtt, Adamcsek Máté pedig hátba térdelte hátvédünket. Szerencsére az esetnek a partjelző mellett Horváth Patrik is szemtanúja volt, így a játékvezető piros lappal kiállította a monoriak játékosát. Érhetetlen okokból a létszámfölény a házigazdák számára volt ösztönzőbb, a 70. percben Kovács Benedeknek kellett hárítania Farkas Ádám 17-ről elvégzett veszélyesen csavarodó szabadrúgását.

Sajnos a mérkőzés hajrájában, egészen pontosan a 80. percben a csereként pályára lépő Hrepka Ádám csúsztatását Farkas Ádám lőtte a hálónkba, ezzel kialakítva a 2-2-es végeredményt. A végén Gajág Gergő piros lapjával egyenlő létszámba kerültek a csapatok, de ez már nem volt hatással a találkozóra, így nem változott a különbség a két gárda között. A PMFC ugyan elvesztette százszázalékos mérlegét, ám két pontos előnnyel továbbra is élén áll a bajnokságban. Szeptember 15-én, vasárnap 16:00 órakor a Kecskeméti TE-t fogadjuk itthon.

NB III Közép-csoport, 6. forduló
Monor, Balassi Bálint utcai stadion, 600 néző. Vezette: Horváth Patrik.

Monor - PMFC 2-2 (1-2)
Gsz.: Adamcsek (22.), Farkas (80.), ill. Futó (13.), Grabant (35.)
Sárga lap: Fisli (28.), Ficsor (55.), Nagy (56.), Tóth (57.), Hunya (57.), Barthel (94.), ill. Nikic (63.), Futó (73.), Grabant (77.), Kónya (84.)
Piros lap: Adamcsek (67.), ill. Gajág (89.)

Monor: Bozsó - Fisli (Hrepka, 59.), Ficsor, Tóth F. (Tóth Á. 66. p.), Barthel, Pintér (Haragos, 77.), Karacs, Hunya, Adamcsek, Farkas, Nagy. Vezetőedző: Horváth Dávid.

PMFC: Kovács - Sági, Gajág, Rácz, Németh - Grabant (Koller, 81.), Futó, Godzsajev (Nikic, 46.), Hegedűs - Kónya, Máté (Geiger, 61.). Vezetőedző: Vas László.

Forrás: PMFC