Kenderesi Tamás szétúszással döntős 200 méter pillangón
2019. július 24. szerda 08:41

A pécsi sportoló, Kenderesi Tamás szétúszással bejutott a döntőbe 200 méter pillangón a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek negyedik napján, szerdán.
A 22 éves magyar versenyző, az aktuális világranglista második helyezettje kedden az előfutamból a tizenegyedik helyen jutott tovább, az elődöntőben viszont holtversenyben a nyolcadik időt úszta a bolgár Antani Ivanovval, így az egyik leggyilkosabb számban szétúszás várt rá a szerda délelőtti program felvezetéseként.
A két úszó, ahogyan arra számítani lehetett nem szakadt meg, s csak a végén döntötte el a dolgot, Kenderesi végül 13 század előnnyel, 1:59.39-es idővel csapott célba.
"Ez nagyjából egy országos bajnokság előfutamának felelt meg. Jól ismerjük egymást, furcsa volt, hogy pont vele kerültem össze, de sikerült kontrollálnom a futamot. Furcsa gondolatok vannak a fejemben, mert a felkészülésem jobban sikerült, mint az országos bajnokság előtt, ahol olyan időt úsztam, amivel itt simán érmes lehetnék" - nyilatkozta Kenderesi és hozzátette, hogy a előfutamok előtt egész éjjel fájt a feje, a helyi ételek miatt pedig a gyomorpanaszai voltak, így alig aludt az elmúlt napokban. "Nincs bennem túl sok pihenés, ezt szeretném pótolni, abba akarok kapaszkodni, hogy a vb előtt nagyon jól ment az edzés, ennek pedig valahogyan ki kell jönnie" - fűzte hozzá.
A szám olimpiai bronzérmese sérüléssel küszködik, oldalsó térdszalagszakadással versenyez Kvangdzsuban, ezért gyakorlatilag rögtön a világbajnokság után megműtik majd.
MTI - Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Ellopta majd eldobta a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...

