Ismét asztal mögé állnak a PMSC öregfiúk
2021. június 30. szerda 18:48

Második alkalommal rendezi meg TeqBall bajnokságát a balatonfenyves-alsói Nagystrandon a PMSC Öregfiúk Egyesülete. Idén pedig már más klubok párosaival is megütköznek majd a pécsiek, írja a bama.hu.
- Jönnek más csapatoktól is öregfiúk, mint az Újpest és a Vidi. Körülbelül negyvenen leszünk most. Azt szeretnénk, ha ez egy hagyományteremtő balatoni kupa lenne. Jövőre már az egész Dél-Balatonon rendeznénk, több helyszínnel a kupát - árulta el lapunknak Mészáros Ferenc, az egyesület elnöke. - Tavaly még nem voltunk sokan, nagyjából 15-20-an. Most legalább 35-40 embert várunk. Páran mindig visszamondják, volt 45-50 fő, aki jelezte, hogy jönne, közülük nem mindenki játszik.
A tavalyi évben szintén Balatonfenyvesen rendezték a versenyt az öregfiúk, akkor a pécsi klub veteránja mellett a szponzorok közül játszottak néhányan, akik most is ott lehetnek. Akkor a Toma Árpád-Maml Péter páros diadalmaskodott. Most akár meg is védhetik címüket. Akkor is hangsúlyozta Mészáros, hogy fantasztikus hangulatban zajlottak a mérkőzések, és az azt követő beszélgetés, vacsora is.
A program:
11.00: Sorsolás
11.30: A bajnokság rajtja
14.00: TeqBall bemutató
18.00: Díjátadó és vacsora
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, napsütéses...
- Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen...
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Először értékelik pontozással a...
- Orbán Viktor: a tét Magyarország...
- Akinek elveszett a tajkártyája, most...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Keresztelő előtt: sétányt neveznek el...