Hasít a Munkás: sorozatban negyedik meccsüket is behúzták, Dunaújvárosban is győzni tudtak
2017. szeptember 30. szombat 20:19

Ami eddig még egyetlen csapatnak sem sikerült ebben a szezonban, azt szombaton este összehozta a PMFC: saját pályáján győzte le a Dunaújvárost, s ezzel sorozatban negyedik győzelmét aratta.
Egyáltalán nem ígérkezett könnyűnek a PMFC dunaújvárosi kirándulása, hiszen a vendéglátók utolsó három mérkőzésüket megnyerték, s odahaza még nem is találtak legyőzőre.
Ugyanakkor a Munkás is jó formának örvendhetett, szintén három győzelemmel a tarsolyában készülhetett a kirándulásra.
Az első félidőben a vezetést is sikerült megszerezni, Horváth Adrián a 18. percben szerzett góljával. Aztán a hazaiak három perccel később egyenlítettek, bár úgy tűnt, hogy Gőcze kapus ellen elkövetett szabálytalanság előzte meg a találatot.
Szerencsére csak néhány percet kellett várni a válaszra, a 24.-ben Koller büntetőből ismét a PMFC juttatta előnyhöz, majd a 33. percben szintén ő egy távolról eleresztett lövéssel háromra növelte a pécsi gólok számát.
A második félidőben a hazaiak egy góllal közelebb tudtak ugyan férkőzni, de a három pont végül a Munkásé lett, amivel sorozatban negyedik győzelmüket aratták.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

