Három szakasz után vezetett a Szauer - Rácz páros a Baranya Kupán
2019. július 28. vasárnap 22:15

Szauer Gergő és Rácz Laci éles körülmények között először próbálhatta ki a nemzeti ralibajnokságok legfelső szintjének számító R5-ös Skoda Fabiát, a 2019-es Baranya Kupán.
A néhány kilométeres csütörtöki tesztet követően, ahol a Topp Cars csapata beállította az autót, kezdődhetett a verseny.
Pénteken egy prológ Komló belvárosában és kettő darab gyorsasági szakasz várta Gergőéket Pécs-Vasas és Hosszúhetény között. Szombaton háromféle, összesen 11 darab technikás, rendkívül tempós pályán kellett helyt állnia a Szauer-Rácz párosnak.
Az időjárás nem volt kíméletes a mezőnnyel, hol szakadó esőben, hol száraz pályán kellett versenyezni.
Gergő és Laci vezették a versenyt három szakaszt követően, azonban a negyedik, hetvehelyi gyorsaságin egy tempós, jobbos kanyarban lesodródtak az útról, majd az autó bal hátulja kőkorlátnak ütközött. Az autó bal oldala és a hátsó futómű sérüléseinek következtében nem tudták folytatni a versenyt.
A kiesés ellenére mindenképp biztató eredmény, hogy a balesetig mindhárom szakaszt megnyerték, mindössze néhány kilométeres összeszokást követően.
EQM - Fotó: Hompola Miklós Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Ellopta majd eldobta a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...

