Három évet is kaphat a bükkösdi focista, mert meccs után kiütötte a játékvezetőt
2015. január 12. hétfő 09:06

A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság bűntette miatt emelt vádat egy bükkösdi labdarúgóval szemben, aki a mérkőzés végén megütötte a mérkőzés játékvezetőjét - áll Dr. Varga-Koritár György főügyész hétfői közleményében.
A BMLSZ jegyzőkönyvéből
A tavaly június 8-án lejátszott Gyód SK - Bükkösdi KSE mérkőzés jegyzőkönyve szerint a mérkőzés lefújását követően a Bükkösd KSE játékosa B. Tamás megütötte J. Attila játékvezetőt, aki az ütés következtében sérülést szenvedett. A Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya megyei Fegyelmi Bizottsága első fokon B. Tamást 2020. június 11-ig eltiltotta, míg a sportszervezetet 10 ezer forintra büntette meg.
Az ütéstől a játékvezető a földre került, mentővel kórházba szállították, ahol megállapították, hogy felső ajka, szájürege felszakadt - a sérülések 8 napon belül gyógyulnak.
A vádlott cselekménye áll a főügyészi kommünikében a garázdaság bűntettének és a könnyű testi sértés vétségének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés.
(A kép illusztráció.)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Baranyában dőlt meg az országos...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Egy magyar városban megtilották a...

