Győzni kell a versenyben maradáshoz Tallinnban

2018. október 14. vasárnap 13:20

Győzni kell a versenyben maradáshoz Tallinnban

A magyar labdarúgó-válogatottnak az észtek elleni, hétfő esti tallinni vendégjátékán is győzelemre van szüksége a Nemzetek Ligájában, hogy versenyben maradjon az első helyért a C osztály 2. csoportjában. 

 

A magyaroknak mindhárom hátralevő találkozójukon három ponttal kell gazdagodniuk - az utolsó kettőn novemberben az észt, majd a finn gárdát fogadják -, de a többi találkozó - magyarok számára - kedvező kimenetelére is szükség van.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének a két csapat korábbi találkozói jó előjeleket mutatnak, hiszen az eddigi négy összecsapásból hármat megnyert, és csak egyet vesztett el a magyar válogatott.

Az észtek legutóbbi tíz találkozójukból csupán egyszer győztek, három döntetlen mellett hatszor vesztesen hagyták el a pályát, és mindössze négy mérkőzésen szereztek gólt. A legutóbbi öt találkozón rendre kikaptak. Jó esély van rá, hogy nem lesz gólgazdag összecsapás, hiszen az észtek mindhárom eddigi csoportmérkőzésüket 1-0-ra vesztették el.

A magyar válogatott szombat este érkezett meg az észt fővárosba, ahol vasárnap sajtótájékoztatón, majd edzésen vesznek részt. A keretből mindenki egészséges, Fiola Attila sárga lapos eltiltása miatt viszont nem játszhat.

Magyar szurkolók is várják már a helyszínen az összecsapást, szombat este Tallinn belvárosában több helyen is lehetett magyar szót hallani. Az egyik drukker elmondta, sokszor elkíséri a nemzeti csapatot külföldre is, a görögök hazai legyőzése pedig újra sokak kedvét meghozta, és ezt a válogatott pénteki athéni veresége sem vette el.

A találkozó hétfőn magyar idő szerint 20.45 órakor kezdődik a török Halis Özkahya sípjelére az A. Le Coq Arenában.

MTI