FTC: „Most minden csapat meg akarja törni a sorozatunkat”
2015. augusztus 19. szerda 10:43

A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros középpályása, Hajnal Tamás szerint az első öt fordulót követően továbbra is százszázalékos együttes minden sikere után azt keresi, miben lehetne még fejlődni, és ez a mentalitás viszi előrébb a csapatot.
„Már az első félidőben sem volt kérdés, hogy melyik csapat nyeri meg az örökrangadót - mondta a fradi.hu-nak az összecsapás után Hajnal Tamás. - Ekkor azonban még sajnos kihagytuk a lehetőségeinket. Nekünk három-négy nagyobb helyzetünk is volt, az MTK azonban csak egyszer tudott veszélyesebb kontrát kialakítani. A szünetben megbeszéltük, hogy folytatjuk ugyanezt a játékot, illetve hogy még határozottabban és magabiztosabban állunk majd oda a helyzeteknél. Szerencsére ez bejött, és nagyon örülünk, hogy újabb három pontot szereztünk."
„Meccsről meccsre jobban érzem magam. Az MTK elleni mérkőzésen is sok akcióban benne voltam. Igaz, voltak hibáim, egy-két eladott labdám, de úgy érzem, jó úton járok, miként a csapat is."
Az együttesre kemény erőpróba vár, hiszen a hétvégén Debrecenben lép pályára. A Fradi középpályása tovább nyújtaná a gárda győzelmi sorozatát.
„Remek kvalitású játékosaink vannak, akik jó csapatot alkotnak - mondta a következő ellenféllel kapcsolatban. - Az a kulcs, hogy mindig sikeréhesek vagyunk. Sosem elégszünk meg egy győzelemmel, mindig találunk a játékunkon olyan pontot, amin javítani akarunk. Ugyanezzel a mentalitással kell pályára lépnünk a jövőben is. Most a Debrecen otthonába látogatunk, biztos, hogy nehéz mérkőzés vár majd ránk. Főként most, amikor minden csapat meg akarja törni a sorozatunkat. Ezzel együtt azon leszünk, hogy minél tovább tartson a menetelésünk, győzelmi célokkal megyünk Debrecenbe is."
Forrás: Nemzeti Sport Online - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Akinek a kedvessége az erőssége: a...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- Csaknem százzal kevesebb párt...

