Ez igen! Második lett Michelisz Norbi Makaóban, néhány pontra csak a világbajnoki cím

2017. november 19. vasárnap 08:36

Ez igen! Második lett Michelisz Norbi Makaóban, néhány pontra csak a világbajnoki cím

Második helyen végzett Michelisz Norbert a makaói főfutamon, és ezzel 6,5 pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki éllovas Thed Björkkel szemben a katari szezonzáró előtt - számolt be a michelisz.hu.

Helyi idő szerint vasárnap reggel hat óráig, alvás nélkül dolgoztak a Honda szerelői, hogy a piros zászlóval idő előtt véget érő szombati nyitófutam balesete után megjavítsák Michelisz Norbert és Esteban Guerrieri autóját, de az erőfeszítéseiket siker koronázta: mindketten fel tudtak állni a főfutam rajtrácsára az időmérőn kivívott második, illetve ötödik helyen.

Eső köszöntötte a csapatokat Makaóban, ami egyben volt jó és rossz hír a világbajnoki címért harcoló magyar pilótának. Egyrészt a Honda korábban erős teljesítményre volt képes a szezonban vizes aszfalton, másrészt a normál körülmények között is balesetveszélyes makaói pályán a biztonsági autó mögül rajtolt el a mezőny, amivel elszállt Michelisz talán legjobb esélye a pole pozícióból induló Rob Huff megelőzésére a szűk utcai körön.

Két kört tett meg a mezőny a safety car mögött, majd a harmadik kör elején Michelisz rögtön megpróbálkozott Huff megelőzésével, de a makaói pályán nyolcszoros győztes brit tartotta magát. Közben Norbi csapattársa, Guerrieri viszont a Lisszabon kanyarban megelőzte Thed Björköt a negyedik helyen, és ezzel nagy szívességet tett, hiszen fontos pontokat vett el a Volvo vb-éllovasától.

A hatodik körre Michelisz kicsit leszakadt Hufftól, 2,5 másodperc lett a hátránya, és hátrafelé kellett figyelnie a másik Citroënben ülő, a büntetősúlyok miatt 70 kilóval könnyebb autót vezető Tom Chiltonra. Három körrel később az angol megpróbálta megelőzni Norbit, de miközben a magyar versenyző kivédte a támadását, hátulról a másik Hondával Guerrieri Chilton elé került.

Az utolsó körben Chilton visszaelőzte az argentint, de ezután már nem változott az állás az elején, Michelisz Norbert megszerezte a második helyért járó 23 pontot, és zsinórban a hatodik főfutamon végzett az első kettőben a szezonban (a kínait utólag elvették a Honda kizárása miatt). A bajnokság élmezőnyének állása a katari szezonzáró előtt: 1. Björk 255,5 pont, 2. Michelisz 249, 3. Bennani 216, 4. Catsburg 211,5, 5. Chilton 210,5, 6. Guerrieri 205, 7. Monteiro 200.

A WTCC 2017-es szezonzáró versenyeit december elsején rendezik Katarban, ott fog eldőlni a világbajnoki cím sorsa.

Forrás: michelisz.hu