Euro 2020: a Hősök terén lesz a szurkolói zóna
2019. február 09. szombat 14:18

Tarlós István bejelentése szerint a Hősök terén alakítják ki a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti szurkolói zónáját.
A főpolgármester a Nemzeti Sportnak adott interjúban kitért rá, hogy a fővárosnak speciális feladatai is vannak az Eb egyik házigazdájaként, az egyik ilyen a drukkerek tízezreit vonzó úgynevezett "fan zone" megteremtése.
Az Európai Labdarúgó Szövetség még 2014 szeptemberében, genfi kongresszusán döntött úgy, hogy Budapest az egyike ama tizenhárom városnak, amely otthont adhat a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek. A döntés értelmében egy nyolcaddöntős és három csoportmérkőzést játsszanak a magyar fővárosban, az egykori Népstadion helyén épülő, 68 ezres Új Puskás Ferenc stadionban.
A 24 válogatottat felvonultató jövő évi Eb 51 mérkőzéses sorozata június 12-én Rómában kezdődik, az elődöntőknek és a július 12-i finálénak London ad otthont.
Képünkön: Drónnal készült felvétel a labdarúgó-válogatott ünneplésére összegyűlt tömegről a Hősök terén 2016. június 27-én.
MTI - Fotó: MTI/Ruzsa István
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

