Első edzőmeccsét játssza szombaton a Munkás, akár sört is vihetünk a lelátóra
2017. július 15. szombat 07:10

Július 15-én játssza első nyári felkészülési mérkőzését az NB III augusztusi rajtjára készülő PMFC. A piros-feketék szombaton 18:00 órától hazai pályán a szintén harmadosztályú, csak éppen a pontvadászat Nyugati-csoportjába beosztott VLS Veszprém gárdája ellen adhatnak számot eddigi munkájukról és fejleszthetik csapatjátékukat.
A Stadion utcába látogató bakonyi alakulat valamivel előrébb jár a pécsieknél, Orbán Tamás csapata ugyanis egy héttel korábban vágott neki az alapozásnak. Az átalakuláson keresztül menő veszprémiek emellett túl vannak már három edzőmérkőzésen is. A piros-kékek előbb a Mosonmagyaróvártól kaptak ki idegenben 4-1-re, majd pedig ugyanilyen arányban vágtak vissza odahaza a korábbiért, míg legutóbb kedden délután a megye I-re készülő Balatonfüredet győzték le pályaválasztóként, ismételten 4-1-re.
Utóbbi esetben a VLS kapujában ismerősen csengő nevek bizonyíthattak: az első félidőben a Telekom Veszprém kapusának öccse, a tavaly Szigetszentmiklóson szereplő Mikler Dániel védett. A második játékrészben pedig a FTC-vel bajnoki címet nyerő hálóőr fia, ifjabb Szűcs Lajos kapott lehetőséget. A veszprémieknél edz és játszik továbbá a helyi nevelésű, tapasztalt NB I-es focista, Iszlai Bence, aki 2008 és 2017 között a Szombathelyi Haladás színeiben 184 élvonalbeli meccsen játszott. Lejáró szerződését azonban nem hosszabbította meg a vasiakkal.
Az edzőmeccs mindenki számára díjtalanul tekinthető meg. Érdemes lesz kijönni, hiszen először lépnek pályára piros-feketében az új játékosok. Fontos tudnivaló, hogy csak a Szigeti út felőli ülő szektorokat nyitjuk meg a drukkerek számára.
Büfé ez alkalommal nem lesz, így arra biztatják szurkolóinkat, hogy nyugodtan hozzanak magukkal ételt és italt, ideértve akár egy jó hideg sört is. A klub részéről csupán annyit kérnek, hogy ügyeljünk a tisztaságra és a palackokat, műanyag poharakat a kijelölt gyűjtőhelyekre dobjuk ki.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- MÁV: szombaton lép életbe a nyári,...
- A Kúria szerint jogosan tiltottak meg...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...