Elköszönt a PMFC Vas Lászlótól, még nincs új vezetőedző
2022. június 08. szerda 18:24

Vas László 2018 októbere óta irányította vezetőedzőként a PMFC labdarúgócsapatát, akinek a most lejáró szerződését a vezetőség nem hosszabbítja meg, közölte a klub.
Első megbízatása a 2018/19-es őszi idény utolsó hat mérkőzésére szólt, míg a teljes szezon végére a vezetésével elért 11. hellyel a csapatnak sikerült megőriznie a tagságát az osztályban.
A 2019/20-as évadban 15 győzelem, 3 döntetlen és csupán 1 vereséggel a PMFC a harmadosztályú pontvadászat élén állt, amikor a járványhelyzet miatt félbeszakadt a bajnokság. Bár végül nem hirdettek aranyérmest, a PMFC feljutott a másodosztályba.
A 2020/21-es idényben az NB II-es tagság megőrzése volt a fő cél, amelyet bőven túlteljesített a Vas László edzette PMFC felnőtt csapata, hiszen minden várakozást felülmúlva negyedikként zártunk. A nemrég befejeződött 2021/22-es idényünket pedig a 11. pozícióban végezett.
Az új vezetőedző személyét a PMFC vezetősége hamarosan a saját felületein fogja megnevezni, olvasható a közleményben.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Baranyára is kiadták a...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...