Egy kis múltidézés: parádéztak az újmecsekaljaiak

2018. július 07. szombat 15:30

Egy kis múltidézés: parádéztak az újmecsekaljaiak

A lengyel Pogon Szczecin labdarúgócsapata egyszerűen nem tudta tartani a lépést a PMSC alakulatával az Intertotó Kupában.  

1988 júliusának 6. délutánján ismét nemzetközi labdarúgó mérkőzésre gyülekeztek a PMSC hívei az újmecsekaljai pályán. A Garami József mesteredző vezette pécsiek az Intertotó Kupa 3. csoportmeccsén a lengyel Pogon Szczecin alakulatát látták vendégül. A Balti-tenger partján fekvő város csapatának személyében komoly ellenfél várt a baranyaiakra. Jó hír volt azonban, hogy a piros-feketéknél napokkal az ütközet előtt állt edzésbe Toma Árpád, Lehota István, valamint a frissen igazolt Nagy Tamás is.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően mindhárman kezdőként léptek pályára a lengyel vendégek ellen. A Stadion utcai aréna lelátóin eközben közel kétezer ötszázan gyűltek össze, közülük sokan kigombolták az ingjüket, mondván kihasználják az alkalmat a napozásra. Mondani sem kell, komoly hőségben indította útjára a labdát Németh Lajos játékvezető. Sokan még nem is kapcsoltak, így a vizitálók sem, de a 40. másodpercben máris megzördült Kalisz hálója.

Ekkor Lehota István adott ügyesen középre, a labda Balogh Attila lábáról ugyan még lecsúszott, de a mellette álló Bérczy Balázs már nem hibázott, 1-0. A pécsi csapat jellemzően szenzációs játékot produkált, nem lehetett tudni, a lengyelek a tikkasztó melegtől, vagy a házigazdák futballjától kábultak-e el. Közülük a debütáló Lehota István varázsolt a pályán, elnyerve ezzel a közönség szimpátiáját. De jól kevert a másik új szerzemény, Nagy Tamás is.

A 16. percben éppen ő adott gólpasszt Turi Zsoltnak, aki olyan bődületes erővel találta el a labdát, a kapusnak még annyi ideje sem volt, hogy a kezét felemelje, 2-0. Majd továbbra sem engedte ki a kezéből a mérkőzés irányítását a pécsi csapat, helyzet helyzetet követett, Balogh Tibor, Kónya Mihály, vagy éppen az ifjú Márton Gábor is könnyedén növelhette volna a gólkülönbséget. A játékrész végén a hirtelen magukra találó lengyel bombázókat Bodnár László hatástalanította.

A fordulás után folytatódott a PMSC-fölény, igaz ekkor már a Pogon játékosai is összekapták magukat és vezettek néhány ellentámadást. Ezek egyikéből meglepetésre gól született, méghozzá a 63. percben. Ostrowski harminc méterre a pécsi kaputól lövésre szánta el magát, labdája megpattant egy hazai védőn, s az ötösön álló Bodnár László fölött a hálóba vágódott, 2-1. Ám nem hagyta ennyiben a pécsi csapat, tíz minutummal később egy kapu előtti kavarodás végén Hámori György estében a bal alsóba lőtt, beállítva ezzel a későbbi végeredményt, 3-1.

Intertotó Kupa, 3. csoportmérkőzés

PMSC - Pogon Szczecin 3-1 (2-0)

PMSC: Bodnár - Kónya, Toma, Hámori, Márton (Csoboth, 46.) - Megyeri, Turi, Nagy T., (Czéh, 80.), Bérczy - Lehota, Balogh. Vezetőedző: Garami József.

Pogon Szczecin: Kalisz - Kuras, Zelazawski, Miazek, Urbanowicz - Cyzlo, Sokolowski, Ostrowski, Chmedzuk (Kuznicz, 75.) - Benesz, Krystolik. Vezetőedző: Lesław Ćmikiewicz.

A győzelem mellett a legszembetűnőbb az volt, hogy milyen hatalmasat fejlődött a piros-feketék játéka a korábbi két Intertotó Kupa-találkozóhoz képest. A szczeciniek gyakorlatilag ellenállás nélkül adták meg magukat, Garami József tanítványai komolyabb verést is mérhettek volna lengyel barátaikra. A PMSC mérlege ezek után egy vereség és két győzelem volt, így tehát csoportjában előkelő helyzetből várhatta a folytatást. Ehhez Svájcba kellett utazniuk a baranyaiaknak, ahol a Grasshoppers Club Zürich várt az elődökre.


Forrás: PMFC - Fotó: Laufer László